Mínusz egyedik nap, plusz negyvenedik fok. Lassan telik a sziget, ám
még elviselhető, szemét is alig. Füvön heverő társaságok kellemesen
csevegő csoportjai, családok babakocsival, vidám travik, néhány kisebb
sátorban élőzene, bisztrók gépzenéje, nekem elég a fílinghez.
Porondszínpad,
Cseh Tamás emlékest. Hatfős zenekar, vokál, Udvaros, Für, Cserhalmi,
Kálloy Molnár és a többiek... Két óra libabőrben. Műfaji, világnézeti
kavalkád, jobb és bal, musical és cigányzene, tangó, táncdal és ír
kocsmadal, örömzene és dráma. Bereményi ezt jól kitalálta. Für Anikó
mint indulót, peckes mosollyal ellenpontozza szegény öreg Somlai Margit
történetét, ettől aztán nincs olyan marcona néző, kiben legalább egy
pillanatra meg ne állna az ütő. Cserhalmi szétmosott pólóval született
Magyarországon, s ebbe a szikár méltóságba mi majd belehalunk. Végül
állva tapsolunk, forradalmi tettekről álmodozva, lendületesen lépdelünk
át a Nagyszínpadhoz tán kétszázan. Néhány ezren már várnak ott,
következik a Csík zenekar. Némi népzenélés után Hobo,
Ferenczi György, Tibcsi, Bródy, Kovács Kati, Szörényi, Lovasi, Presser,
saját dalaikon túl Kex és Tankcsapda, egy számon belül - a szöveg, a
dallam vagy a ritmus hasonlósága alapján - összeölelkezik mezőségi
csárdás és rock-and-roll. Megtanulták egymás és mások zenéit, szövegeit
.Bródy csárdást gitározik. Presser nem csak zongorál és klarinétozik, de
szólóban népdalt énekel, és Ferenczivel együtt a gyermekek felfedező
örömével szinte végig kísérnek mindenkit. Önkívületben száll valahová
felfelé az egész színpad, ez engem is magasabb tudatállapotba repít,
amikor bevillan, hogy jaj, botorul bejelentkeztem a későesti Laár-féle
online-meditációra, gondolva, hazaérek, ámde még itt állok. Sebaj, jó
lesz ez így is, akkor hát becsukom a szemem és azt vizualizálom -egyéb
lehetőség híján így, a tömeg közepén -, hogy az ország össz-tudatossági
szintje úgy emelkedik egyre magasabbra, ahogy a színpadon levők és a mi
katarzisunk olvad eggyé a zenében. Hogy egyszer majd mi is tudunk így
együtt muzsikálni. Két és fél óra után úgy tűnik már, kimaradnak a vízcsapból is folyó dalok, aztán mégsem, de az a két csepp belefér a három órányi
áradásba. Köszönet Marton Lászlónak, amiért ezt az estét kitalálta.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése