2011. április 25., hétfő

Vonzások Törvénye

A helyi maffiavezér saját bevallása szerint már erkölcstelennek született, nálam huszonegy évvel korábban. És kapitalistának: "Városmajori Szanatórium, 200 dollár, virágerdő". Az apja is kapitalista volt. Kádermúlttal nem bírván, a protekcióval elvégzett Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemen uv-t uv-re halmozott, mivel aranyifjúként a Fenyő Mikivel bandázott, másrészt már akkor se hitt az ott tanítottakban.Magam a kádári "fridzsider-szocializmushoz" képest is szegénységből, napszámosok, gyári munkások, cselédek sorából jöttem.Önbecsülésünk még sincs egyikünknek sem, nem szeretjük önmagunkat. Ő egoizmussal és hedonizmussal palástolja, én egoizmussal és önpusztítással. Kettőnk erős egója mellett az alázattalanság is közös. Ő se akar szürke eminenciás lenni, én se... és persze mindketten azok vagyunk.



A Vonzások Törvénye kimondja, hogy a hasonló hasonlót vonz. És ez csak látszólag mond ellent a közvélekedésnek. Mert a felszínen valóban a látszólagos ellentétek vonzzák egymást, ám mindig kiderül, hogy a mélyben az azonos gondolati sémák.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése