Most hétvégén sms érkezett:"Nagyon hiányzol, kérlek jelentkezz! Rózsika" Sim-kártya cserék miatt az üzenet nehezen, de végül eljutott hozzám, csak a telefonszám veszett el. A szomszéd faluban levő jegyzői irodában érdeklődtem, s aki felvette a telefont, letegezett, mert emlékezett rám, és Bori kutyámra, akit állítása szerint még etetett is annak idején. Nem emlékszem, csak arra, hogy a helyi állatorvos olykor fél disznót hajított át a kerítésen távollétemben, "kényszervágott", Borinak címezve.
Beköltözésem első napján könyvből próbáltam kertészkedni, s az egyetlen - rendetlen portán élő elhanyagolt külsejű - szomszédomtól kértem ehhez sarabolókapát. Tíz perc múlva már alternatív színházakról beszélgettünk a kerítés két oldalán ácsorogva... Másnap a fél falu fölösleges paradicsom- és paprikapalántái nálam landoltak az ő közvetítésével. Általa váltam hisztérikus kutyafóbiásból kutyabaráttá, neki köszönhetem "A Kutyámat", a csodálatos Borit. Éjszakákon át hallgattuk a Bartók Rádiót a TSZ portáján, és így tovább...
Ennyi év után emlékeznek, s a jegyzői irodában nyomban megadták régi szomszédom telefonszámát, noha hosszas magyarázkodásra számítottam. Hallottam, hogy örülnek nekem. Besétálunk mások életébe, s nem is sejtjük, hogy mély nyomot hagytunk. Pedig sose tudhatjuk. Micsoda felelősség!
De jó történet!
VálaszTörlés