Péntek délután, mogorva, fáradt tömeg... a fél óra várakozás után begördülő, teli buszon is. Le senki, fel annál többen szálltunk. Az ajtók nyitása, csukása a továbbiakban tömegbe ütközött. A kezeimben levő csomagok összeakadtak egy asszonyéval, összenevetünk, hogy sebaj, most fogja mindenki a hozzá közelebb levő szatyrot, aztán a végén majd kibogozzuk. A nálam levő azálea bokor száz virágjából a fele lesajtolódott a tömeg nyomása alatt, akkor meg azon nevettem kínomban, hogy csak a csupasz zöldet fogom hazavinni. A kátyúkon nagyokat huppantunk, az egyik utas megjegyezte, hogy nincs mibe kapaszkodni. Szép szimbólum ez - ironizálok- , lassan valóban nincs kibe-mibe kapaszkodni, meg kell tanulnunk a saját lábunkon állni. Illetve egymásnak vetni a hátunkat, megtartani egymást. Különben is, örüljünk, hogy van még BKV. A szatyraim egy részét fogó utastárs mosolyogva beszólt, hogy ha adnak neki egy biciklit, lemond a tömegközlekedésről. Nekem van kerékpárom, de ha kapok egy pár lúdtalpbetétet, szívesen elgyalogolok - válaszoltam. Elhízott nemzet vagyunk, kormányunk megajándékoz bennünket egy ingyen fitness-bérlettel. Ekkorra már nem csak a kátyúktól, de a jókedvtől is hullámzott az utastér elülső fele.
Hát így. Ha nem vesszük elő a humorérzékünket, megbuggyanunk. Ma, ezen a buszon valahogy épp a megfelelő emberek, éppen megfelelő állapotukban kerültek össze egy kis nevetésre.
Sokszínűség
Szerintem a "bocskai" gyönyörű viselet. És szeretem a zsidók kultúrateremtő erejét, életrevalóságukat.
Nem lájkolom sem Orbánt, sem Gyurcsányt, nem tennék ilyet egy politikussal sem (no, talán kivétel a Göncz Árpád, a nagyapakomplexusaim miatt :)).
Sajnálom, ha egy ruha mást jelent, mint ami, és azt is, hogy már nem tehetek fel kokárdát március idusán, ha nem akarom, hogy besoroljanak valahová, ahová én nem szeretnék besorolódni. Nem hiszem, hogy minden jó, ami zsidó, balos, konzervatív, népies, urbánus, ősmagyar, liberális (van, volt nálunk egyáltalán ilyen?).
Nagyon szeretem - a szélsőségek, és ígéretek nyomában gondolkodás nélkül sodródók kivételével -, ha mindenféle emberek megtisztelnek látogatásukkal, meghívásukkal, úton-útfélen beszélgetésükkel, és arról folyik a szó, ami összeköt, nem arról, ami szétválaszt. Egy évszázadok óta, máig darabokra hasadtan létező nemzet tagjaként engem ez tanít, felemel és gazdagít.
Újra itt!:-)
VálaszTörlés