Válasz egy maffiavezérnek hitről, Istenről...

Miután tisztáztuk, hogy a kettő nem azonos, azt kérdezte tegnap a Helyi Maffiavezér, hogy mi a különbség a hit és a hiszékenység között?

Először meginterjúvoltam N-t, azután meg még elvonultam a "lépcsőházba" is elmélkedni. Lám, milyen jó egy maffiavezér a háznál, dolgoztatja az elmémet - amikor nem épp agyhalottá radírozásommal töri magát! Bár a hitről nem beszélni kell, hanem élni, s evvel többé-kevésbé én is adósa vagyok magamnak, talán hasznos lehet összeszedni erről a gondolataimat, vagy mások sajátommá tett gondolatait.

A hit megóv a hiszékenységtől. A hit mögött tudás, felelősség és bizalom, harmónia áll, a hiszékenység mögött tudatlanság, hárítás és zavar. A hívő tudja, hogy valójában minden rendben van akkor is, ha látszólag nincs rendben, a hiszékeny még a rendben is zavart kelt.

"A csillagos végtelen közöl valami teljesen megnyugtatót, amit nem ért az ember, de tudja, hogy nagyon jól van így. Így, ahogy van, rosszul is. Nagyon jól." (Rejtő Jenő)

Szepes Mária azt mondta, hogy hinni abban kell, ami még nincs, hogy legyen. Ami van, arról lehet tudomást venni, és lehet nem tudomást venni. Vagyis lehet tudni, hogy a látható fizikain túl vannak más világok is, és lehet erről nem tudni, de hinni nem ezekben kell, hanem például egy új templom építésében lehet.

Na de akkor még azt is kérdezte, hogy hiszek-e őbenne? Húúú... Szétszórtságomból fakadó lassú gondolkodásomból hirtelen csak annyi futotta, hogy őt "csak" szerethetem, benne nincs miért hinni, hiszen egy helyben áll, meg is mondta, hogy hatvanöt évesen esze ágában nincs sehová indulni, változni, tehát nincs úton, amiben hihetnék, hogy odaér. Tévedtem. Mert ha nincs is tudatában, azért ő is úton van. Gondolom így lassabb, mintha tudatosan felvállalná, de tudom, és ezért hiszek benne, hogy az ezt követő életében elkezd felébredni. Egyrészt, mert ennek nyugtalan álmaiban, koldusokat egy "isten áldja meg"-ért lekenyerező, búcsúcédulázó kétségeiben jelei vannak most is, másrészt különben mi nem gabalyodtunk volna össze - életem során bebizonyosodott, hogy minden "közöm van hozzád" ember útján indikátor és generátor vagyok, harmadrészt, mert nem illünk az előző csajok-pasik sorába, mégis ösztönösen kiválasztott, én is kiválasztottam (bár szeretem azt gondolni, hogy a tudatosságomnak is volt ehhez köze), és végül az előző három alapján ez törvényszerű, és be fog következni, ahogy a Föld is gömbölyödve dacolt a laposföld-társaságok makacs tudatlanságával.

Kényelmes azt gondolnia, hogy az élet vége mindennek a vége, következmények nélkül. Ám elkezd majd ébredni, és az sok-sok életen át rossz lesz neki, ahogy nekem is régóta nehéz. Gyenge a hitem, én is félek, de nyújtom a kezem, mert közöm van hozzá. Hogy kezd-e vele valamit, az már nem az én dolgom. Csak arra kell ügyelnem, hogy ne hagyjam rombolni magam, és én se romboljam őt.