Teréz Anya a legendák mögött 2.

1946-ban kapott sugallatot, elhívást az indiai nyomornegyedekbe, s Istenhez- bár nem mint szeretetteli erőforráshoz, de mint tekintélyhez - mindvégig hű maradt, minden kételye ellenére. Micsoda karma, mi mindent kellhetett törlesztenie! A hívás előtt napi közelségben érezte magához Istent, utána azonban 50 éven át elhagyottságot, sötétséget élt meg. Idős korában szívbeteg lett, ami érthető, hiszen nem élt meg érzelmeket, saját bevallása szerint csupán az engedelmesség vezérelte. A hívás és az egyházi feljebbvalói iránt egyaránt vakon. Az első 30 évben nem is tudta, miért van ebben a sötétségben, gyóntatója se értette meg őt, mindig pihenést javasolt neki, mert fáradtságnak vélte az ürességet. Ám az utolsó két évtizedben új gyóntatója támogatásával megértette - bár ez az intellektuális megértés nem oldotta magányérzetét és belső elveszettségét -, hogy evvel a megtapasztalással azonosulhat a keresztfán magányát megkínlódó Krisztussal, és a hitetlenség sötétjében, reményvesztetten élő nyomorgókkal. Így tud az ő szintjükre rálátva, hatékonyan segíteni, s nem föntről lefelé alamizsnálkodni.

A tekintélyelvűség egy függőség, ahol a függő személy egy "hatalmasságnak" adja át a felelősséget, amit maga fél felvállalni. Az alázatosság pedig még nem alázat. És valóban, könnyebbséget jelent az esetleg egész életen át útkeresőkkel szemben, hogy neki "megmondták", mit tegyen. Másrészt azonban éppen e tekintélyelvűség nem engedte, hogy a hatalmas terhet letegye magáról, míg nekünk többieknek legalább látszólag szabad választásunk van ebben.

És mégis, milyen jó, hogy senki nem gyógyította ki belőle a kritikátlan engedelmességet! Utalok itt Pál Ferire, aki szerint a legnagyobb gyengeségeinkből válhatnak a legnagyobb erősségeink. Feltéve, ha e gyengeségek nincsenek eltagadva. Hiszen ha őt magát maradéktalanul kigyógyítják azokból a sérüléseiből, melyek miatt a papi létet választotta... hát ki járna avval jól? Ezen épp kedvenc katolikus papom szokott ironizálni, egy teljes pszichoanalízis és néhány más terápia kemény munkája után. Mindketten "szépséghibáik" felvállalásával, azok előjelét pozitívra fordítva, erőforrásul használva tudtak, tudnak hatékonyak lenni, óriási munkát elvégezni. És nyilván még oly sokan.

Az ebben rejlő tanulságokat magunk vonhatjuk le...

(Forrás most is:Teréz Anya: Jöjj, légy a világosságom! - Vigilia Kiadó)

A könyvtől független, privát megfigyelésem:  A tömeges fogyaszthatósághoz szépítés egy nagyszerű ember értékeit kérdőjelezi meg, ha őt dundi szőke kisgyerekkel ábrázolják, ahelyett, hogy az indiai nyomortanyák szutykos, alultáplált szenvedőinek valóságával mutatnák. Ő semmiképpen se volt az a trendi, spirituálisan hedonista ember, akivé a spirituálisan hedonista tömegek formálni szeretnék a képét. 

 

Ízek, imák, szerelmek- másodszor

Még mindig tetszik ez a film, igyekszem a regényt beszerezni. Nekem ez egy igazi caminós történet, még ha földrajzilag nem is ott játszódik. A mostani megtekintésre valakinek a lekicsinylő véleménye inspirált, szerinte felszínes, amolyan "spirituális turizmus amerikai módra", többet is ki lehetett volna hozni a filmből. Mert mi az, hogy a nő elmegy Rómába fejlődni, de egyetlen templomba se teszi be a lábát, mindössze zabál. Indiában csak egy divatos ashramban meditálgat, Balin pedig egy kiadós vérhas helyett pusztán hólyaghurutot szed össze, azt is a túlhajtott szextől. 
Szerintem kedves ismerősöm annak idején az amerikaiakkal és hollywood-dal kapcsolatos előítéleteit is magával vitte arra a filmpremierre, bár szerinte legfeljebb a Javier Bardem miatti irigység vezérelheti e kritikában.
Mindenkinek más a zarándokútja, ahogy a civil életben is, s nem biztos hogy az elvárások szerint zajlik. Ahogy a templomnak sem kell feltétlenül épületként formát öltenie.  A fenti vélemény számomra hasonlít ahhoz, ahogy korábban én kicsinyeltem le mások zarándokútját, s ahogy most az enyémre legyintenek mások, akik szerint -kimondva vagy kimondatlanul - akkor lett volna sikeres a caminóm (mintha ugyan létezne ilyen fogalom, hogy "sikeres camino"), tehát akkor érte volna meg két ilyen utat "teljesítenem" (már ez a szó sem illik a caminóhoz), ha hazajőve valami nagysikerű üzletet nyitnék, vagy jól fizető állást találnék, de legalább egy gazdag férjet. 
Javier Bardem miatt engem is esz a fene! Mindazonáltal a nő Rómában megtanult lazítani a kontrollon, élvezni a hétköznapi apró örömöket, s bepillantást nyert egy tradicionális, ám működő család életébe is. Indiában megtanult alázattal figyelni mások fájdalmára, bátorítást adni, megtanult valóban barátnak lenni, valamint ráébredt, hogy nem érdemes csak azért benne maradni valami régiben, mert azt már megszokta. (Külön jelzem, hogy többek között az alkoholista texasi pasi mindennapi története igazi mély fájdalmat mutat, nekem másodszorra is összeszorult a szívem). És elkezdett megbékülni önmagával, így lassan másokkal, pl. férjével is. Baliban végre teljesen megszabadult a merev kontrolltól, s úgy került egyensúlyba, hogy merte bevállalni az időnkénti kibillenést. Valamint itt már másokért tevőlegesen is tudott cselekedni. Szerintem egy útra ez épp elég sok. Egy film pedig zsúfolt és értelmezhetetlen lenne több mélységtől, de legfeljebb is egy szűk körben nézett művészfilm. Nem is beszélve az elhangzott, itt-ott hűtőmágnes-, de mégis igaz, és újra meg újra elgondolkodtató bölcsességekről.  

Bándy Kata halála okán

... Sokaknak sajnos: ürügyén. Egy frusztrált nép aktuális igénye szerint képes bárkire és bármire, de mindezek ellenkezőjére is gyűlölettel fröcsögni. Kínos leírnom, hogy caminós "zarándoktársaim",  valamint régi jógás ismerőseim osztják meg közösségi portálon a Gój Motorosok posztjait és szélsőséges lapok cikkeit arról, hogyan kéne az elkövetőt kínhalállal kivégezni, a cigányokat pedig elűzni. És persze a zsidók tehetnek erről is, csak azért, nehogy kimaradjanak valamiből.  Fent említett ismerőseim közül többen szavazatokat gyűjtenek arról, hányan végeznék ki saját kezűleg az elkövetőt. S miközben szidják Amerikát, arra hivatkoznak, hogy még ott is van halálbüntetés. De ha tesznek az Államokra, mit törődnek vele, hogy mi van ott? Ettől  itt még győzhetne a józan ész. Például el lehetne gondolkodni azon, vajon mennyiben vagyunk hibásak egyes rétegek többgenerációs leszakadásában, kriminalizálódásában. 

A halálbüntetésnek nincs visszatartó ereje. Még egy bolti lopásnál sem mérlegel az elkövető, hogy ennyi és ennyi büntetésért megéri-e. Minden tettes abban bízik, hogy őt nem kapják el. Az egyszerűbbje pusztán önhittségből, az intelligensebbje meg is tesz ezért mindent. Egy aberrált személyiség pedig még azon se gondolkodik el, hogy elkapják-e, csak megteszi, mert ösztönei hajtják. 

Születés és halál nem a mi kezünkben van. Ha istent játszunk, abból sose jövünk ki jól. A sokak által végigsírt Halálsoron vagy a Táncos a sötétben épp úgy lehetne intő példa, mint az önbíráskodás számos jól-rosszul dokumentált esete, és a történelem. A most nagyszájúskodók közül vajon hányan aludnának jól azután, ha kezükbe adnák a kivégzés jogát és szembe kellene nézniük egy emberrel,  tettesként az ő áldozatukkal? Könnyebb a felelősséget egy apparátusra, egy névtelen hóhérra hárítani. Ugyanakkor nincs kétségem afelől, hogy a szinte már állandósult lincshangulatban most is sokan  önként kezükbe vennék a végrehajtást, mutatnának erőszakkal példát az erőszaknak. De ha már... akkor miért nem hozunk olyan törvényt - az EU-csatlakozás előtt se tettük -, mely szerint az áldozat közvetlen hozzátartozói megnyomhatják azt a gombot, elsüthetik azt a fegyvert, meghúzhatják azt a kötelet? Bízzuk rájuk, hogy felvállalják-e ennek felelősségét, következményeit, hogyan boldogulnak az éjszakáikkal és a nappalaikkal. 

Szomorú, hogy egy fiús apa józan javaslatát figyelmen kívül hagyják a vért kívánók. Igaz, a férfiaknak még mindig kényelmesebb bosszút lihegni, mint minden esetben hazakísérni egy nőt, akivel együtt töltötték az alkonyat utáni órákat. A nőknek is könnyebb a trendhez igazodva egyenrangú vagányt játszani, mint erre kérni a férfiakat. 

Valóban nagyon szomorú, hogy az igazságszolgáltatás nem szolgáltat igazságot - más jellegű ügyekben sem- , és az életfogytiglan többnyire nem tart életfogytig. Ez is azt támasztja alá, hogy ember nem tud jól ítélni, ezért nem adatott kezünkbe az élet és halál fölötti döntés joga. Nem adatott, még ha mi erőszakkal el is vesszük. 

Szomorú, de évente számos hasonló bűncselekmény történik, amely nem kavarja így fel az országot. Talán az áldozat nem volt ilyen bájos, és az elkövető nem kreol bőrű. 

Kata kedves arcából nem a bosszúvágy sugárzik. Nyugodjon békében! 

Mindennapi csodáimból

Mester utcai Praktiker, fáradt, afrikai péntek délután. Speciális szemes csavart keresek sikertelenül. Közelemben egy eladó  veszélyesnek látszó  külsővel bíró  családdal foglalkozik, láthatóan előítélet nélkül, szakértelemmel gondolkodik velük és még helyettük is, sürgölődik köröttük mint egy vidám, kertésznadrágos, pocakos manó. Szemüvege előtt még egy nagyítót is tart, úgy vizsgálja az apró címkéket. Miután megbizonyosodik róla, hogy minden felmerült kérdésükre, gondjukra talált megoldást, hozzám fordul, majd ugyanez ugyanígy. Hirtelen úgy érzem, szívesen rábíznám úgy általában minden problémámat. Természetesen kerül szemes csavar is. Kicsordul belőlem a megjegyzés: úgy látom, a helyén van, nagyon neki való ez a munka! Mosolyogva válaszol, hogy csak  hó végén szomorú mindig. Áh, mondom, sebaj, örüljön hogy van hol sürgölődnie. Felnevet, kezicsókolommal búcsúzik, és már szalad is, tanácstalanul téblábolóknak segíteni.
Olyan  jó helyén levő, munkájukat örömmel végző emberekbe botlani!

Teréz Anya a legendák mögött 1,

Élete utolsó 50 évében nem hitt, nem szeretett, még Isten és a saját lelke létében is kételkedett, máskor pedig lelki szárazságról beszélt a gyóntatóinak, mégis felkelt minden reggel, mosolyogva tette a dolgát nyomor, bűn és reménytelenség közepette...  Saját megfogalmazása szerint pusztán régi ígéretei iránti engedelmesség vezette.  És másoknak adott hitet, Istent, szeretetet, amiben neki nem is volt része. Képmutatónak gondolta magát, hogy mit beszél ő Istenről, hitről, szeretetről, amikor ezek benne sincsenek. Rosszul tette volna?


(Teréz Anya: Jöjj, légy a világosságom! - Vigilia Kiadó)

Lábnyom

Tizennyolc évvel ezelőtt egy évre házat béreltem egy apró baranyai falu szélén.
Most hétvégén sms érkezett:"Nagyon hiányzol, kérlek jelentkezz! Rózsika" Sim-kártya cserék miatt az üzenet nehezen, de végül eljutott hozzám, csak a telefonszám veszett el. A szomszéd faluban levő jegyzői irodában érdeklődtem, s aki felvette a telefont, letegezett, mert emlékezett rám, és Bori kutyámra, akit állítása szerint még etetett is annak idején. Nem emlékszem, csak arra, hogy a helyi állatorvos olykor fél disznót hajított át a kerítésen távollétemben, "kényszervágott", Borinak címezve.
Beköltözésem első napján könyvből próbáltam kertészkedni, s az egyetlen - rendetlen portán élő elhanyagolt külsejű - szomszédomtól kértem ehhez  sarabolókapát. Tíz perc múlva már alternatív színházakról beszélgettünk a kerítés két oldalán ácsorogva... Másnap a fél falu fölösleges paradicsom- és paprikapalántái nálam landoltak az ő közvetítésével. Általa váltam hisztérikus kutyafóbiásból kutyabaráttá, neki köszönhetem "A Kutyámat", a csodálatos Borit. Éjszakákon át hallgattuk a Bartók Rádiót a TSZ portáján, és így tovább...
Ennyi év után emlékeznek, s a jegyzői irodában nyomban megadták régi szomszédom telefonszámát, noha hosszas magyarázkodásra számítottam. Hallottam, hogy örülnek nekem. Besétálunk mások életébe, s nem is sejtjük,  hogy mély nyomot hagytunk. Pedig sose tudhatjuk. Micsoda felelősség!

Az idei Caminóm dióhéjban

"Aminek meg kell történnie, az megtörténik. Akivel találkoznod kell, azzal találkozol. Akinek észre kell vennie, az észrevesz. Ilyenkor mondhat bárki bármit, Te úgy is érzed. Nem lehet tudni, mi lesz belőle: egy éjszaka emléke, évek vagy egy élet. Ott van és Te tudod, hogy közötök van egymáshoz. Tehetsz bármit: valahol egy láthatatlan dimenzióban már össze vagytok egy finom kis szállal kötözve. Nem lehet rosszkor rossz helyen lenni. Mindig ott vagy, ahol dolgod van és mindig azokkal, akikkel dolgod van. Lehet, hogy gyönyörű lesz, lehet, hogy fájni fog, de ez az életed. És ennél se szebb, se jobb, se izgalmasabb nem történhet Veled..."

(Forrás: Egy közösségi oldal, szerző megjelölése nélkül)

Találkozások a Camino Primitivo-n és Camino Fistera y Muxia-n

Üzenet egy közösségi portálon, út előtt (tervezet)

"Köszönet

Szeretném hálámat kifejezni azoknak a zarándoktársaknak, barátoknak, ismerősöknek, akik nehezen nélkülözhető fillérjeikkel (aki cipőre valóját adta, szalad tovább az ócskában, annak angyalszárnyakat kívánok), szolgáltatási díjukról lemondással, felszerelési tárgyakkal, váratlanul felbukkanó jókívánságokkal, tanáccsal, bíztatással, lelkigondozással támogatták a  felkészülésemet.

A "fapados" úthoz szükséges összegnek a másik fele nélkül indulok el, egészségi állapotom se szerepel a támogatott opciók között Alexandra Halász kacagtatóan okos cikkében (http://www.harmonet.hu/ezoteria/58238-camino-a-gyakorlatban.html), ezért ha valamilyen okból odavesznék - feltehetően valahol Barcelona vagy a Primitivo környékén - , emléktábla kihelyezésével végrendeletileg W. Bea csoki- és szómágust bízom meg. A feladat - legjobb szándékaim szerinti okokból kifolyólag  - másra át nem ruházható. Megkérem tisztult lelkű zarándoktársaimat, hogy arra járván, a szokásos kavicsgúlákat ne mulasszák el jó szívvel gyarapítani. Gondoljatok arra, hogy az Útról eltávozni mennyivel bíztatóbb a jövőre nézvést, mint például a négyes-hatos villamos alól :)

Köszönetet mondok azoknak a  zarándoktársaimnak is, akik segítségkéresemre játszmákkal reagáltak. Inspiráló út volt  ez is. 

Minden jót kívánok azoknak, akik most járják az Utat, vagy most készülnek fel rá. Amint a kedvenc zarándok-íróm mondja, a közértig vezető út is lehet Camino. 

A.-nak nagyon köszönöm a kedves elnevezést is :)

... Buen Camino Panda"

Mindennapi csodáimból... és mindjárt kettő is

Stand up comedy a 109-es buszon

Péntek délután, mogorva, fáradt tömeg... a fél óra várakozás után begördülő, teli buszon is. Le senki, fel annál többen szálltunk. Az ajtók nyitása, csukása a továbbiakban tömegbe ütközött. A kezeimben levő csomagok összeakadtak egy asszonyéval, összenevetünk, hogy sebaj, most fogja mindenki a hozzá közelebb levő szatyrot, aztán a végén majd kibogozzuk. A nálam levő azálea bokor száz virágjából a fele lesajtolódott a tömeg nyomása alatt, akkor meg azon nevettem kínomban, hogy csak a csupasz zöldet fogom hazavinni. A kátyúkon nagyokat huppantunk, az egyik utas megjegyezte, hogy nincs mibe kapaszkodni. Szép szimbólum ez - ironizálok- , lassan valóban nincs kibe-mibe kapaszkodni, meg kell tanulnunk a saját lábunkon állni. Illetve egymásnak vetni a hátunkat, megtartani egymást. Különben is, örüljünk, hogy van még BKV. A szatyraim egy részét fogó utastárs mosolyogva beszólt, hogy ha adnak neki egy biciklit, lemond a tömegközlekedésről. Nekem van kerékpárom, de ha kapok egy pár lúdtalpbetétet, szívesen elgyalogolok - válaszoltam. Elhízott nemzet vagyunk, kormányunk megajándékoz bennünket egy ingyen fitness-bérlettel. Ekkorra már nem csak a kátyúktól, de a jókedvtől is hullámzott az utastér elülső fele.

Hát így. Ha nem vesszük elő a humorérzékünket, megbuggyanunk. Ma, ezen a buszon valahogy épp a megfelelő emberek, éppen megfelelő állapotukban kerültek össze egy kis nevetésre.


Sokszínűség

Szerintem a "bocskai" gyönyörű viselet. És szeretem a zsidók kultúrateremtő erejét, életrevalóságukat. 
Nem lájkolom sem Orbánt, sem Gyurcsányt, nem tennék ilyet egy politikussal sem (no, talán kivétel a Göncz Árpád, a nagyapakomplexusaim miatt :)).
Sajnálom, ha egy ruha mást jelent, mint ami, és azt is, hogy már nem tehetek fel kokárdát március idusán, ha nem akarom, hogy besoroljanak valahová, ahová én nem szeretnék besorolódni. Nem hiszem, hogy minden jó, ami zsidó, balos, konzervatív, népies, urbánus, ősmagyar, liberális (van, volt nálunk egyáltalán ilyen?).
Nagyon szeretem - a szélsőségek, és ígéretek nyomában gondolkodás nélkül sodródók kivételével -, ha mindenféle emberek megtisztelnek látogatásukkal, meghívásukkal, úton-útfélen beszélgetésükkel, és arról folyik a szó, ami összeköt, nem arról, ami szétválaszt. Egy évszázadok óta, máig darabokra hasadtan létező nemzet tagjaként engem ez tanít, felemel és gazdagít.

Szünet a szünetben - Teréz Anya nyolc tanácsa nyomán

(Mert összegyűlt ez meg az, ami nem szeretne a fiókban maradni. ;))

"Az emberek oktalanok, logikátlanok, egocentrikusak, -nem számít, te szeresd őket! 

Ha jót teszel, azt mondják, számításból teszed, -nem számít, tedd a jót! 

Ha célkitűzéseid megvalósításáért küzdesz, hamis barátokat és igaz ellenségeket szerzel, -nem számít, tedd a jót! 

A jóra, amit teszel, holnap már senki sem emlékszik, -nem számít, tedd a jót! 

A becsületesség és az őszinteség sebezhetővé tesz, -nem számít, légy nyílt és becsületes! 

Azt, amit évek alatt felépítettél, lehet, pillanatok alatt romba döntik, -nem számít, Te alkoss! 

Ha segíted az embereket, megbántódnak, -nem számít, Te segítsd őket! 

A legtöbbet adod önmagadból, és beléd rúgnak, -nem számít, Te add magadból a legtöbbet!"

...És ő önmaga és a feladata iránti hitehagyottságával, frusztrációival együtt naponta felkelt, elindult a dolgára. Képes volt a korlátain felülemelkedni.

http://jezsuita.blog.hu/2010/03/12/terez_anya_egy_szerzetesno_titkos_levelezese

Mert a fény és árnyék mindig együtt jár, még ha a polaritás törvényét az ún. "pozitív gondolkodás" leple alatt szerenténk is olykor elfeledni. Sokszor írtam már, hogy véleményem szerint nem a valóság szépítése vagy tagadása visz előre, hanem az elfogadás és felülemelkedés.