Ízek, imák, szerelmek- másodszor

Még mindig tetszik ez a film, igyekszem a regényt beszerezni. Nekem ez egy igazi caminós történet, még ha földrajzilag nem is ott játszódik. A mostani megtekintésre valakinek a lekicsinylő véleménye inspirált, szerinte felszínes, amolyan "spirituális turizmus amerikai módra", többet is ki lehetett volna hozni a filmből. Mert mi az, hogy a nő elmegy Rómába fejlődni, de egyetlen templomba se teszi be a lábát, mindössze zabál. Indiában csak egy divatos ashramban meditálgat, Balin pedig egy kiadós vérhas helyett pusztán hólyaghurutot szed össze, azt is a túlhajtott szextől. 
Szerintem kedves ismerősöm annak idején az amerikaiakkal és hollywood-dal kapcsolatos előítéleteit is magával vitte arra a filmpremierre, bár szerinte legfeljebb a Javier Bardem miatti irigység vezérelheti e kritikában.
Mindenkinek más a zarándokútja, ahogy a civil életben is, s nem biztos hogy az elvárások szerint zajlik. Ahogy a templomnak sem kell feltétlenül épületként formát öltenie.  A fenti vélemény számomra hasonlít ahhoz, ahogy korábban én kicsinyeltem le mások zarándokútját, s ahogy most az enyémre legyintenek mások, akik szerint -kimondva vagy kimondatlanul - akkor lett volna sikeres a caminóm (mintha ugyan létezne ilyen fogalom, hogy "sikeres camino"), tehát akkor érte volna meg két ilyen utat "teljesítenem" (már ez a szó sem illik a caminóhoz), ha hazajőve valami nagysikerű üzletet nyitnék, vagy jól fizető állást találnék, de legalább egy gazdag férjet. 
Javier Bardem miatt engem is esz a fene! Mindazonáltal a nő Rómában megtanult lazítani a kontrollon, élvezni a hétköznapi apró örömöket, s bepillantást nyert egy tradicionális, ám működő család életébe is. Indiában megtanult alázattal figyelni mások fájdalmára, bátorítást adni, megtanult valóban barátnak lenni, valamint ráébredt, hogy nem érdemes csak azért benne maradni valami régiben, mert azt már megszokta. (Külön jelzem, hogy többek között az alkoholista texasi pasi mindennapi története igazi mély fájdalmat mutat, nekem másodszorra is összeszorult a szívem). És elkezdett megbékülni önmagával, így lassan másokkal, pl. férjével is. Baliban végre teljesen megszabadult a merev kontrolltól, s úgy került egyensúlyba, hogy merte bevállalni az időnkénti kibillenést. Valamint itt már másokért tevőlegesen is tudott cselekedni. Szerintem egy útra ez épp elég sok. Egy film pedig zsúfolt és értelmezhetetlen lenne több mélységtől, de legfeljebb is egy szűk körben nézett művészfilm. Nem is beszélve az elhangzott, itt-ott hűtőmágnes-, de mégis igaz, és újra meg újra elgondolkodtató bölcsességekről.  

Jankovics Marcell: Az ember tragédiája

Hétköznap délben körülbelül harmincan, és nagyjából ilyen átlagéletkorral ültünk a teremben. Figyelembe véve a kongó mozikat, azt, hogy ezt a filmet már néhány hete mutatják, és hogy most sem a ráérő nyugdíjasok múlatták itt idejüket, ez a létszám már-már sikert mutat.

Nem szeretem a Jankovics-filmek képi világát. A János Vitéz plakátfigurájától egyenesen kirázott a hideg.
Ugyanakkor értékelem, hogy minden film több rétegben meg van pakolva üzenettel.
Madách látomását például kiegészítette a huszadik század történelmi eseményeivel. Tiszteletet ébresztett bennem az üzenetközvetítésnek az a módja, hogy minden egyes történelmi színt más rajztechnikával ábrázolt. Láthatóan jól átgondolva, melyiket hogyan. Így kicsit olyan, mintha minden egyes rész önálló, a többitől eltérő alkotás lenne, az egyik mondjuk egy japán műhelyből, a másik amerikaiból, és így tovább. Az azonos szemléletmód, a szellemiség foglalja egésszé. A 160 perc, rövid szünettel abszolút élvezhető volt számomra, annak ellenére, hogy egyetlen kép se akadt, ami a lelkemnek kedves lett volna. A történethez hozzáadott vizuális többletüzenetek azonban lenyűgöztek.
Ám szöveg is felismerést ébresztett bennem: jó lenne újra és újra elolvasni, időtálló gondolatai számos   kérdésünkre választ adnak. Akárcsak a bibliai Apokalipszis. Aktuálissá vált víziók.

Készült: 1988-2011.! Főiskolásként láttam néhány jelenetét. Jankovics számos jövedelmező munkát azért vállalt el, hogy saját pénzből folytathassa ezt a filmet. Nekem ez az ember problémás, hiszem, hogy ez a film több őnála, "csak"  tehetséges médium volt. Végül az NKA-ba, közel a tűzhöz kerülve sikerült befejeznie a művet. Ezt a pénzt a magam részéről nem bánom.

Ízek, imák, szerelmek

Éva blogjában olvastam róla, egy pláza polcán belebotlottam, a mai hideg, kockás plédes este megnéztem. 

Elbűvölt. Ez is egy út a megvilágosodáshoz...

Film, színház, muzsika... élet

Az életről szóló alkotások nem maradnak alul a valóságnak, de nem is szárnyalják túl. Épp csak tömörítve, vagy egy-egy részletet kinagyítva mutatják meg, követik azt. Életünk hol giccses romantika, hol horror vagy tragédia. Mindenképpen egy regény.

Trier Dogvilleje és Születésnapja, Stephen King Ragyogása és Tóparti kísértetekje, A micsoda nő már megtörtént velem. Zeffirelli Napfívér, Holdnővérjére még várok...

Wim Wenders és a road-movie

Imádom ezt a műfajt! Ahol a főhős a földrajzi helyváltoztatása egyben a személyiségfejlődés útja is. Wenders filmjei mestermunkák.

Kultvasárnap

Délután ezeréves tanárom feleségével - jesszumpepi, 29 éve ismer és szeret ! - valamint Berával - aki meg összesen nincs ennyi idős - a Rumbach Sebestyén utcai zsinagógában Bruno Bourel Nappapírok c. fotókiállítása. Ja, egyébként ezt Fhil ajánlotta emilben Bajáról :) Köszi!
Sosem sikerült megnéznem még az épületet, folyton zárva volt. Most felújítás alatt áll, háromnegyed részben kész, és gyönyörű! Valahogy az isztambuli Kék Mecset és a Hagia Sophia is eszembe jutott róla. Fényképezőgépet persze nem vittem :(
A fotók is jók, a zsidó hétköznapokról, vagy fél órát el lehetett molyolni velük.
Aztán ki egy kávézó teraszára a Madách téren, ahol valami hangos veszekedést hallva kissé latinos fílingünk kerekedett.
Végül Berával kettesben a Tabán moziban Kay Pollack Hétköznapi mennyország c. svéd filmje. Felemelő, megrázó. Egy ember felszabadulásáról, a szeretet felszabadító erejéről, ami másokat is magával sodor, s amibe belehalni is érdemes. Nekem svéd film még nem okozott csalódást.

Bibliothéque Pascal

Szerintem már mindenki látta hetekkel énelőttem. Aki mégsem, nézze meg!
Képtelen vagyok írni róla.

Hajdu Szabolcs tud valamit az életről.

VI. Magyarországi Nemzetiségi Filmszemle

Miután Danitól megtudtam, hogy nemzetiségi vagyok - 43 év után épp időben -, de sebaj, mert azokkal neki nincs baja, gondoltam "dafke" megnézem az ő blogján hirdetett svábokról szóló kisfilmet. Azt is felajánlotta, hogy kint találkozzunk az Uránia előtt. Páromnak jeleztem, ha nem jönnék haza időben, akkor valamelyik pályaudvaron keressen bevagonírozva, csak vigyázzon, nehogy ő is - egyéb bűnei mellett mint világuralomra törő idegenszívű - belekerüljön.
Dani nem volt ott, utóbb jelezte, hogy mégis, de mint szervező, a vagon most tehát elmaradt. :) Igen sajnálom, hogy a személyes találkozás is.
Három filmet láttam.
Visszatérés, 26 perc. Lakosságcsere a háború után Szlovákia és Magyarország között, mégpedig szlovák szemmel. Szétszakított családok, haldokló nagypapa, aki Tótkomlósra szeretne hazamenni, de nem lehet... szóval egy rakás tragédia.
Ábel Debrecenben, 26 perc. Lengyel-magyar vegyes házasság, a kisfiú azonban nem akar lengyelül megszólalni, hiába beszélnek vele otthon ezen a nyelven. Egyébként meg lengyel, magyar két jó barát...
Apró sváb dolgok, 3 perc. Egy kor- és honfitársunk éles logikával levezeti, hogy ha a nagyszülei és a szülei is mind svábok, akkor ő is az, még ha gyerekként nem is beszélt németül.
Akkor tehát én is levezetem. Sváb névvel, szőke hajjal, kék szemmel születtem. A németet még hallgatni se szeretem. A magyarral nem így vagyok. Akkor én most sváb volnék?

Dani, majd egyszer azért ne mulasszunk el találkozni! További kedvelettel:

Marvin

Zene. Film. Művészet.

Talán már mondanom se kell, ők is magyarok. Ó, azok a régi neonreklámok!

Filmlista 1.

Azért egy, mert hátha később lesz időm többre is.
Na szóval, kínos már tényleg, hogy minden posztomban Trendo kap szerepet, de hát ez a labdát is ő dobta fel nekem. Istibizi, név szerint megszólított engem, tehát nem térhettem ki, ez érthető, nem? (Ha emiatt bukom meg a jövő heti négy vizsgámon, legfeljebb kifizettetem vele a tandíjat.:))


Kill Bill 1-2., Quentin Tarantino, 2003., amerikai

Ebben a filmben a látszólag szélsőséges végletek egyensúlyba kerülnek: fegyelmezett önmérséklet és szenvedélyes szerelem, melegszívű anyaság és gépies öldöklés, bosszú és megbocsátás, árulás és barátság, anyagiasság és spiritualitás...
"A Menyasszony (Uma Thurman) egykor hírhedt bérgyilkosnő volt, egy világklasszis női bérgyilkos-csapat tagja. Ám terhes lett és férjhez akart menni, de a főnök ezt nem hagyhatta. Az esküvője napján a csapat vezetője, Bill (David Carradine) mindenkit lemészárol. A Menyasszony utolsó szavaival tudatja Bill-lel, hogy várandós, és az ő gyerekét hordja szíve alatt. A nő nem hal bele a fejlövésbe, hanem ötévi kóma után véres bosszút esküszik főnöke és egykori csapattársai ellen. Senki nem tudhatja, mikor fog következni a listán. Csak egy biztos: Bill lesz az utolsó a sorban. " Ezt írja a Port.hu.
A történet zseniális, számos meglepő fordulattal sem keveredik ellentmondásba. A kivitelezés egy cseppet sem marad el mögötte, pénzben, ötletben és - bárha furcsa is, de - arányérzékben láthatóan nem szenvedtek hiányt az alkotók. Tarantino itt felvonultatja a B-kategóriás romantikus-, akció-, western- és kung-fu filmek paródiáit, mely műfajokat alapjáraton nem is kedvelek. A dolog pikantériája, hogy a kung-fu filmek egy részének épp az itt paródiát játszó David Carradine volt a főszereplője.
És ebben a filmben valahogy mindegyiket imádom! Szétnevettem magam, már amikor épp nem kellett az aberrált részletességgel megmutatott mészárlások miatt sikítva eltakarnom a szemem. Mind a kilenc alakommal! Ugyanis ennyiszer láttam - moziban. Külön szépsége a filmnek, hogy először véletlenül a második részt néztem meg, és úgy is volt értelme. Aztán még sokszor egybe a két részt... Nem tudom, emlékszik-e még valaki az egyik romkocsmában kialakított Szimpla (téli) Kertmozira? Itt gyakran egymás után vetítették, öt perc szünetet tartva a két rész között. Télen a gázmelegítőkkel fütött sátorból, horgászszékeken ülve lehetett kibámulni a vászonra.
Privát meggyőződésem egyébként, hogy Tarantino tényleg aberrált, de elég jól szublimál. Elvégre inkább filmbe fojtsa hajlamait, mint hogy a valóságban ki is élje őket.

Tudatlan tündérek, Ferzan Özpetek, 2001., francia-olasz

A Tudatlan tündérek bosszantóan avítt melodrámai fogással indít: a felsőközép osztálybeli, negyven év körüli Antonia (Margherita Bay) egy tragikus közúti balesetben elveszíti férjét. Majd egy festmény hátulján – amely eredetileg Massimo irodájában volt kifüggesztve – rejtélyes üzenetet talál a Tudatlan tündértől.
Az özvegy elsápadt a fájdalomtól, s innentől akár ráncolhatnánk is a homlokunkat. A szerető azonban nem a nagybani piacon kereskedő szőke, hanem Michele, a szép, ifjú férfiú (Stephano Accorsi)...
A történet során bepillantást nyerhetünk egy római bérház egymást támogató, egymással törődő lakóközösségének életébe is.
Özpetek emberi, reményt nyújtó filmjében a tudatlan tündérek megtanulják a leckét; egyebek mellett azt, hogy megeshet, legfőbb vetélytársunk az igaz lelki társunk.
Ez a második kedvenc filmem a rendezőtől, a Törökfürdőt (melyet a Kill Billhez képest szintén épp kilencszer láttam moziban) már lelőtte Trendo.

Fanny és Alexander, Ingmar Bergman, 1982., svéd-francia-német

A helyszín egy, a többitől semmiben sem különböző álmos, svéd kisváros. Fanny és Alexander 1907 karácsonya után elveszti édesapját, aki egy jómódú, szabadelvű és szabad életvitelű színészdinasztia tagja volt. Anyjuk a gyászév letelte után férjhez megy egy lutheránus püspökhöz. A nő érzelmei elfedik mennyire embertelen a férfi világa. A gyönyörökkel teli életet felváltja a rideg szadizmus elszenvedése. Alexander élénk fantáziájában összekeveredik álom és valóság: megmérkőzik a püspökkel, de emlékétől nem szabadulhat. A kaotikus, vidám és kissé szabados életet élő, ugyanakkor transzcendenciától sem mentes nagy családba való visszatérés mégis valami feloldást, gyógyulást jelenthet.

A stafétabotot - addig is, amíg nem érek rá folytatni - ezennel átadom Tope-nak.

Tél, hó, nyugi

Jó a zene és az animáció, óhó, a hó...

Amikor a télen oly meglepő és váratlan hóesés során elakad ország, város, javaslom, ne menjünk sehová! Legfeljebb is maradjunk házunk tája környékén, a közeli parkban egy hógolyócsata erejéig - nekem szombat este már megvolt -, vagy vonszoljuk el szánkónkat egy elérhető távolságban levő dombra. Jobb híján - és csakis felnőtt kíséretében - egy vasúti töltés is megteszi. Kérdés, hogy hol találunk ehhez felnőttet... :)

Budapest spa és egy elrontott pillanatkép

Kb. ennyi most a Hungária fürdő

Fotók. Magdalena Frey-Heinz Cibulka, Budapest Galéria, meg még a Lajos utcai kiállítóterem, de oda már nem jutottam el. A képek egy része sokkoló, más részük érdekes. Heinz Magyar képek sorozatában a Hungária fürdő, eszembe juttatta, hogy én is csak egyszer láttam, véletlenül botlottam bele. És mennyi mindent észre se veszünk. Sajnos ezt a szecessziós épületet is hagyják elrohadni, már csak a homlokzat van meg, düledezve. Utánanéztem a neten, a kép is onnan való: Várbazár 2. Ingatlanpanama, rövidtávú érdekek, remények, aztán csalódások... végül majd összeomlik az egész, "eltakarodik" az útból.

Mészáros Márta Utolsó jelentés Annáról. A kritikák nem ígértek semmi jót, de reméltem, legalább Kéthly Annáról, a számomra nagyon kevés szimpatikus politikusok egyikéről megtudhatok valamit, amit eddig nem. Ehelyett:
Száz perc borzalmas ripacskodás, még Eszenyi és Cserhalmi is, gondolom, nem maguktól, hanem a színészvezetésnek köszönhetően.A maszk vacak, igénytelen, talán nem kellett volna közeli képeket készíteni. A brüsszeli magyar nagykövetség pedig innen a Városligetből ismerős. Aztán meg mintha kimaradtak volna részek a forgatókönyvből, az érzelmek, reakciók nem következtek egymásból. Kéthlyről se tudtam meg semmi fontosat, s majdhogynem antipatikussá tette ez a megformálás. A téma sokkal jobbat érdemelne! Ez egy nagyon elrontott pillanatkép.
Az egyetlen megrázó mondat egy szavai kétértelműségét szomorúan vállaló, öreg szocdemes szájából volt hallható: "Minél jobb híreket kapunk otthonról, annál rosszabb nekünk." Mélyen átéreztem ezt a hetvenesévekbeli emigrációs anomáliát.
De nem értem, miért adnak Mészárosnak most is ennyi pénzt, ha már csak erre képes belőle?

Rasszizmus és a District 9

Egy korábbi 168 óra, abban a magyar igazságszolgáltatásról szóló cikk került a kezembe. Két cigányt megvádoltak, be is zártak valamiért, amiről utóbb derült ki, hogy nem ők követték el. Ügyvédjük kártérítést követelt számukra. A bíróság által kirendelt pszichológiai szakvélemény szerint "nevezettek személyisége annyira primitív, hogy nem érhette őket a fogva tartás alatt 2 millió forintos kár". Ezt a bíróság is így látta.
Ebből az következik, hogy ők állatok, nekik nem számít, mi történik velük.
Innen már közel vagyunk a "zsidók állatok", valamint "minden a rendszerrel szemben álló egyed állat" jogrendbe iktatásához, s mindez valahogy ismerősnek tűnik.

Indexen cikk, hogy Európában sehol nem jó cigánynak lenni. Ja kérem, a bűnbakképzés globalizálódik. Szociálpszichológiai, csoportlélektani alaptétel: legyél cigány, zsidó, bevándorló, vagy bármiképpen más, rossz vagy, veszélyes vagy.

Különös ez, hogy néha tematikusan jönnek az életünkbe ingerek, események. Az elmúlt napokban ilyen cikkek kerültek elém, s most jöttem haza a moziból, ahol a District 9-t láttam. Bár a bemutatóját gyengének találtam, az Index-en jó kritikákat olvastam. És tessék, a moziban ezt kaptam: egy szocio-dokumentumfilmbe oltott auswitzes, inkvizíciós, korreás-vietnámos, cigánytelepes, menekülttáboros, politikai krimis, akciófilmes, háborús, sokkoló, sciens-fictionbe burkolt példázatot. A rendező-forgatókönyvíró beleírta az emberiség történelmének minden árnyoldalát. Se hepiend, se feloldás, tán csak annyi, hogy a sci-fi része egy kicsit elvonja a figyelmet, itt a földönkívüliekkel bánunk úgy, ahogy alacsonyabb rendűnek vélt fajokkal sem illik. A film pikantériája, hogy Dél-Afrikai. Épp csak hogy nem kell gyomorgörccsel kitántorogni a moziból. Nem szeretném újra megnézni, ahogy a méltán híres Apokalipszis most-ot is elég volt egyszer.