Ízek, imák, szerelmek- másodszor

Még mindig tetszik ez a film, igyekszem a regényt beszerezni. Nekem ez egy igazi caminós történet, még ha földrajzilag nem is ott játszódik. A mostani megtekintésre valakinek a lekicsinylő véleménye inspirált, szerinte felszínes, amolyan "spirituális turizmus amerikai módra", többet is ki lehetett volna hozni a filmből. Mert mi az, hogy a nő elmegy Rómába fejlődni, de egyetlen templomba se teszi be a lábát, mindössze zabál. Indiában csak egy divatos ashramban meditálgat, Balin pedig egy kiadós vérhas helyett pusztán hólyaghurutot szed össze, azt is a túlhajtott szextől. 
Szerintem kedves ismerősöm annak idején az amerikaiakkal és hollywood-dal kapcsolatos előítéleteit is magával vitte arra a filmpremierre, bár szerinte legfeljebb a Javier Bardem miatti irigység vezérelheti e kritikában.
Mindenkinek más a zarándokútja, ahogy a civil életben is, s nem biztos hogy az elvárások szerint zajlik. Ahogy a templomnak sem kell feltétlenül épületként formát öltenie.  A fenti vélemény számomra hasonlít ahhoz, ahogy korábban én kicsinyeltem le mások zarándokútját, s ahogy most az enyémre legyintenek mások, akik szerint -kimondva vagy kimondatlanul - akkor lett volna sikeres a caminóm (mintha ugyan létezne ilyen fogalom, hogy "sikeres camino"), tehát akkor érte volna meg két ilyen utat "teljesítenem" (már ez a szó sem illik a caminóhoz), ha hazajőve valami nagysikerű üzletet nyitnék, vagy jól fizető állást találnék, de legalább egy gazdag férjet. 
Javier Bardem miatt engem is esz a fene! Mindazonáltal a nő Rómában megtanult lazítani a kontrollon, élvezni a hétköznapi apró örömöket, s bepillantást nyert egy tradicionális, ám működő család életébe is. Indiában megtanult alázattal figyelni mások fájdalmára, bátorítást adni, megtanult valóban barátnak lenni, valamint ráébredt, hogy nem érdemes csak azért benne maradni valami régiben, mert azt már megszokta. (Külön jelzem, hogy többek között az alkoholista texasi pasi mindennapi története igazi mély fájdalmat mutat, nekem másodszorra is összeszorult a szívem). És elkezdett megbékülni önmagával, így lassan másokkal, pl. férjével is. Baliban végre teljesen megszabadult a merev kontrolltól, s úgy került egyensúlyba, hogy merte bevállalni az időnkénti kibillenést. Valamint itt már másokért tevőlegesen is tudott cselekedni. Szerintem egy útra ez épp elég sok. Egy film pedig zsúfolt és értelmezhetetlen lenne több mélységtől, de legfeljebb is egy szűk körben nézett művészfilm. Nem is beszélve az elhangzott, itt-ott hűtőmágnes-, de mégis igaz, és újra meg újra elgondolkodtató bölcsességekről.