... Sokaknak sajnos: ürügyén. Egy frusztrált nép aktuális igénye szerint képes bárkire és bármire, de mindezek ellenkezőjére is gyűlölettel fröcsögni. Kínos leírnom, hogy caminós "zarándoktársaim", valamint régi jógás ismerőseim osztják meg közösségi portálon a Gój Motorosok posztjait és szélsőséges lapok cikkeit arról, hogyan kéne az elkövetőt kínhalállal kivégezni, a cigányokat pedig elűzni. És persze a zsidók tehetnek erről is, csak azért, nehogy kimaradjanak valamiből. Fent említett ismerőseim közül többen szavazatokat gyűjtenek arról, hányan végeznék ki saját kezűleg az elkövetőt. S miközben szidják Amerikát, arra hivatkoznak, hogy még ott is van halálbüntetés. De ha tesznek az Államokra, mit törődnek vele, hogy mi van ott? Ettől itt még győzhetne a józan ész. Például el lehetne gondolkodni azon, vajon mennyiben vagyunk hibásak egyes rétegek többgenerációs leszakadásában, kriminalizálódásában.
A halálbüntetésnek nincs visszatartó ereje. Még egy bolti lopásnál sem mérlegel az elkövető, hogy ennyi és ennyi büntetésért megéri-e. Minden tettes abban bízik, hogy őt nem kapják el. Az egyszerűbbje pusztán önhittségből, az intelligensebbje meg is tesz ezért mindent. Egy aberrált személyiség pedig még azon se gondolkodik el, hogy elkapják-e, csak megteszi, mert ösztönei hajtják.
Születés és halál nem a mi kezünkben van. Ha istent játszunk, abból sose jövünk ki jól. A sokak által végigsírt Halálsoron vagy a Táncos a sötétben épp úgy lehetne intő példa, mint az önbíráskodás számos jól-rosszul dokumentált esete, és a történelem. A most nagyszájúskodók közül vajon hányan aludnának jól azután, ha kezükbe adnák a kivégzés jogát és szembe kellene nézniük egy emberrel, tettesként az ő áldozatukkal? Könnyebb a felelősséget egy apparátusra, egy névtelen hóhérra hárítani. Ugyanakkor nincs kétségem afelől, hogy a szinte már állandósult lincshangulatban most is sokan önként kezükbe vennék a végrehajtást, mutatnának erőszakkal példát az erőszaknak. De ha már... akkor miért nem hozunk olyan törvényt - az EU-csatlakozás előtt se tettük -, mely szerint az áldozat közvetlen hozzátartozói megnyomhatják azt a gombot, elsüthetik azt a fegyvert, meghúzhatják azt a kötelet? Bízzuk rájuk, hogy felvállalják-e ennek felelősségét, következményeit, hogyan boldogulnak az éjszakáikkal és a nappalaikkal.
Szomorú, hogy egy fiús apa józan javaslatát figyelmen kívül hagyják a vért kívánók. Igaz, a férfiaknak még mindig kényelmesebb bosszút lihegni, mint minden esetben hazakísérni egy nőt, akivel együtt töltötték az alkonyat utáni órákat. A nőknek is könnyebb a trendhez igazodva egyenrangú vagányt játszani, mint erre kérni a férfiakat.
Valóban nagyon szomorú, hogy az igazságszolgáltatás nem szolgáltat igazságot - más jellegű ügyekben sem- , és az életfogytiglan többnyire nem tart életfogytig. Ez is azt támasztja alá, hogy ember nem tud jól ítélni, ezért nem adatott kezünkbe az élet és halál fölötti döntés joga. Nem adatott, még ha mi erőszakkal el is vesszük.
Szomorú, de évente számos hasonló bűncselekmény történik, amely nem kavarja így fel az országot. Talán az áldozat nem volt ilyen bájos, és az elkövető nem kreol bőrű.
Kata kedves arcából nem a bosszúvágy sugárzik. Nyugodjon békében!
