Ismét búcsú

Újra, immár másodszor búcsúzom. Első alkalommal majd egy évre, ám ahogy akkor, most sem tudom, egy időre-e vagy végleg.
Írásaim íve hiányos volt, sokat mutattam, ám több, amit idő, kedv hiányában vagy más korlátok birtokában nem. Blogomat, s ezt az életszakaszomat három dalban tudom megfogni.



Köszönöm, és jó utat kívánok azoknak, akik olvastak, és azoknak, akik inspiráltak, tanítottak!

Egy év eleji történet emléke

Könyvet írt. Azt hiszi, az a küldetése, hogy mindenkivel megértesse, ki kell szállni "a rendszerből".

Én pedig úgy viselkedem, mintha az lenne a küldetésem, hogy mindenkinek tükröt mutassak, annak aki nem akar szembesülni, az orrát verjem bele.
Egyikünk sem méri fel a másik felet, hogy az hol tart éppen, milyen személyre szabott megközelítéssel lehet őt egy cseppet a fejlődés irányába segíteni. Csak szajkózzuk a saját sémánkat.
(Ahogy anno a tanárom is ezt tette velem. A legtöbb emberrel együtt a felsoroltak, köztük a Maffiavezér és jómagam is: a szükségleteink szerint választunk. Ki az aki bennünket szeretni, boldoggá tenni tudna, de legalábbis valamely igényeinket kielégítené, nem aszerint, hogy mi kit akarunk és tudunk is szeretni, s ha boldoggá nem is, de egészebbé tenni.  No szép találkozások ezek... A tanárom és a címben nevezett, hamarabb fordul tűzzel-vassal külső "ellenség" felé, mint hogy a szükséges, ámde nehezebb belső munkát magukon elvégezzék. De sokunknak van hasonló hajlamunk!)

"Légy Te az a változás, amit a világban szeretnél látni." (Gandhi)

Megtapostam. Közvetve, de kegyelemért könyörgött, ám én nem hagytam annyiban, mert élveztem a fölényt. ... Már megint visszaéltem a (csekély, ám övénél nagyobb) tudás hatalmával.

Odadobtam, hogy miért jajong, hiszen csak az egója sérülhet, az meg hadd sérüljön, és tanuljon abból, hogy megmutatom a gyenge pontjait, hol kell leépíteni azt. Ugyanúgy, ahogy szerinte azért jó, ha a szüleit zargatják az ő adósságáért, mert legalább ők is ráébrednek, hogy ki kell szállni a rendszerből.
Csakhogy ő se saját jószántából szállt ki, hanem kipottyant. És azóta menekül. Arról prédikál, hogy meg kell tanulni elengedni... közben pedig nem elenged, hanem menekül a felismerés, a szembenézés elől, hogy miért is hullottak ki a kezéből dolgok.
Úgy beszél azokról, akik nem osztják a világnézetét, hogy "Ti". Így, fentről lefelé. "Ti, akik lefekszetek a rendszernek..."- elfelejtve azt, hogy akik az ő életben maradását segítik, azok benne vannak a rendszerben, ezért tudják őt támogatni, és evvel a mentalitással éppen őket nézi le.
Két korai, még a könyve iránt rajongó telefonbeszélgetés után eldöntötte, hogy én vagyok számára "Az Igazi", s csak arra vár, hogy erre én is ráébredjek. Én pedig szeretek a felszín alá nézni, mielőtt...

"Ne ítélj, hogy ne ítéltess!"

Ő ítél, és én is ítélek. Pl. őt.
Bár csak az egónk sérülhet, ez mégsem mentség arra, hogy egymást rugdossuk. Mert a következményeket mi viseljük."Ne árts!" De én ártottam. Gyógyítatlan sérüléseim miatt nem tudtam egy fokot sem eltéríteni a sejthető pályajaívétől, attól, hogy sokakat ámító áltanító váljék belőle, aztán még ki tudja mi. Ellenben megerősítettem abban, hogy az emberek, a világ ellene van. Emiatt is lelkiismeret-furdalást érzek. Felelősek vagyunk azokért, akikkel találkozunk. Természetesen nem az életükért, de véleményem szerint olyan mértékben, amennyire összekavarodunk, mindenképpen.

"Élj és cselekedj úgy, mintha minden tőled függene, ám ugyanakkor tudva és örvendezve azon, hogy ez nem igaz." (Lucia Della Seta)


Úgy hiszem, a fejlődésemet nem csak az jelzi, hogy mit teszek meg, hanem az is, amit már nem. Nem kellett intim közelségbe kerülnöm egy hamis prófétához, elég volt két találkozás és sok óra csetelés újra megtapasztalni azt, amit nemrég egy maffiavezérnél már tudatosítottam.  Mégpedig, hogy mennyire hasonlítok, és hasonlítanak mások is... Mind hasonlítunk.

Üzenet palackban

“Ked­ves Utó­kor, ha nem let­te­tek igaz­sá­go­sab­bak, béke­sze­retőb­bek és álta­lá­ban véve értel­me­seb­bek, mint ami­lye­nek mi vagyunk (vol­tunk) – no, akkor vigyen el ben­ne­te­ket az ördög. Ezzel a jókí­ván­ság­gal mara­dok (marad­tam) tisztelettel:Albert Einstein.”

(Egy idő­kap­szu­lá­ban elhe­lye­zett levél 1936-ból.)


Vicces és szomorú...

"...itt az ördög, de nem visz el..." - ezt meg a Sziámi mondja. Miért vinne? Jól megvagyunk itt együtt, összecuccoltunk vele. 

Mindennapi csodáimból: zarándokszellem

Szeretem a látszólag össze nem illő dolgok mégis összesimulását. Ma például azt, hogy egy szétszakadt országban két ellentétes világnézetű, eltérő generációbeli ember (egy konzervatív huszonéves srác, meg jómagam) békésen tudott együtt vacsorázni, négy órán át fűzni a szót emelkedetten, kacagva, szomorúan vagy izgatottan. Szeretném azt hinni, hogy ez a Camino hatása... de sajnos nem hat mindenkire így az Út. Ezért még inkább értékesek az ilyen alkalmak. 

Hát valahogy így zajlik a megvilágosodás

A mókusok előbb angyalok kötényébe pottyannak...

... majd Buddhával beszélgetnek :)

Másképp el se tudom képzelni.

Bárány, fekete, fehér

Valahol azt mondja a Pál Feri, hogy egy család vagy közösség fekete báránya mindig azt szimbolizálja, amit a többiek hárítanak, amivel nem hajlandóak szembe nézni magukban. (A kifejezés biblikus eredete is hasonló.) Tehát a fekete bárány tanít. Persze ha a családtagok vagy a közösség hárítják e tanítást, akkor kitaszítják a "bűnjelet", amelyik így megfosztva a támogatástól elkallódhat, akár szélsőségesen deviánssá is válhat. 
Nem csak a lelkem mélyén, látens módon, de nyíltan, tudatosan mindig a fekete bárányokkal szimpatizáltam. Ezen most elgondolkodtam. 
Fekete bárány volnék? De engem a családom már születésem előtt kitaszított, nem az én érdemeimen múlott. Na igaz, viszont, hogy ez a minta időről időre ismétlődik az életemben. Még mielőtt bármit tennék vagy mondanék, a puszta létemmel bűnjellé válok. S ha még cselekszem is, azzal a szükséges ürügyet szolgáltatom. Ha hibázom - hiszen ki sokat cselekszik, sokat nyüzsög, hibázhat -, abba bele lehet kapaszkodni. Rendre koncepciós perek áldozatává válok. Áldozat(i bárány)... Még hátrébb nézve felsejlik valami inkvizíciós, boszorkányüldözéses történet is. Na ezen van még mit dolgozni! Nekem magamért, mert a többiek helyett úgyse tehetem. 

Röviden

Az egótól megszabadulni is az egó AKAR. 

Kulcsprobléma

Majdnem azt írtam, hogy kulcskérdés, de hát azt se tudom, mi lenne itt a kérdés. Csak abban vagyok biztos, hogy jelent valamit, ha egy hónapon belül három, nehezen másolható díszkulcs esik ki a zárból, és törik el a padlón, vagy törik bele a zárba. Kettő az utóbbi néhány napban. Korábban meg egy sem.

Ps: Egy ismerősöm szerint nincs itt az ideje se a nyitásnak, se a zárásnak, stagnálni kell. Mindegyik zárás előtt  vagy alatt tört el, tehát a szekrényajtók nyitva maradtak. Ebből én azt szűröm le, hogy a zárásnak nincs itt még az ideje. Másvalaki szerint a többi "régiséget" is el kell engednem. Végkövetkeztetésem: várakozás közben gyakorolni az elengedést, az avíttságoktól való megszabadulást. Na de pont ezt csinálom. Meddig kell ezt gyakorolni? Éhenhalásig? (És vajon miért a gyönyörű díszkulcsaim törnek a sima bejárati kulcsok helyett?)
... Újabb vélemény: nem a bejárattal van a gondom, hanem a bensőmmel, ezért a szekrénykulcs. Ez is igaz. :)

Látni és szeretni... kicsit bővebben

Erről írtam már korábban.

Hogy mi van a látás előtt, azt naponta tapasztaljuk. És utána: Csernus látja az embereket, de nem szereti, önmagát sem tudja, dühös, ámít és rombol. Popperre figyelni kellett, hol kétségek gyötörték, hol iróniával szemlélődött,  látott, nem szeretett, de legalább nem is állította, s számomra már ezért is szerethető. Pál Feri lát és szeret is (az "éppen megfelelő, elégséges" módon, hogy őt idézzem), önmagát és a világot némi iróniával szemléli, evvel segíti a gyógyulást.
Egy drogos, egy kommunista-buddhista zsidó és egy katolikus pap, ahogy túlkompenzálja az elakadásait... csodás mintákat produkál az Élet! :)

Művészet lépten nyomon

Kőbánya-alsó nem világváros, de van itt Lechner Ödön-féle  neogótika majolika oltárral, szószékkel és keresztelőmedencével, valamint egy szecessziós lakóház, számomra ismeretlen tervezőtől.

A Nemzeti Sírkertben látott százféle csodát képtelenség feltenni egy posztba. Hírességek (ebből csak a Batthyány Mauzóleumot tettem ide), ismeretlenek csodás síremlékei, no és a "pusztán" megkapó szegletek. Látogatásom célja: frissen megkapott információk nyomában két korábban elhunyttól posztumusz bocsánatkérés. Úgy érzem, lesz még dolgom evvel...