Visszakötés

Fordítva vagy bekötve - mondta. - Megtanultad, hogy a képességeidet nem szabad használnod, mert bajod esik. Ám az elfojtott dolgok mindig felbukkannak, s ha nem tudatosan kezeled őket, akkor nem jókor, nem jól hatnak, hanem éppen fordítva. Használd, fejleszd őket tudatosan! Ma már nem küldenek mágiára, és helyhiány miatt elmegyógyintézetbe se. 
Mindenki másnak én is ezt mondtam volna. Magamnak miért nem jutott eszembe?

Kepes András: Tövispuszta

Hogy száguld át a huszadik századi skizofrén magyar történelem egy (minden) család életén...
A Napfény Íze jutott eszembe. 
Ha nem nézünk szembe a gyökereinkkel, a múlttal, ha letagadjuk vagy meghamisítjuk magunk és a világ előtt azt, satnyák maradunk. 
Olyan ez, mint a családállítás, nagy oldásokkal.

Pozitív hangolás

Keretbe foglalom a napjaimat. Minden reggel úgy ébredek, hogy még csukott szemhéjam alól - hangosan vagy magamban - kimondom: "ma is a Fényt választom". Ezt egy caminós író ajánlotta nekem. A következő gondolat azonban sajátom, régebben, tavaly nyáron kezdtem elővenni: "ma is csodálatos dolgok történnek velem".
Este pedig számot adok magamnak ezekről a csodálatos dolgokról, egy mosolytól egy közösségi portálos üzeneten át egy találkozásig, minden de minden látszólag apróságot, és ha van,  a nagyokat is. Ebbe a felsorolásba alszom bele.
Ha a legpocsékabb nappal szemben csupán néhány apró csoda áll, úgy tapasztalom, az esti elszámolásban ennyi is felülír minden mást. Talán a puszta rituálé miatt, hogy ilyenkor nem gondolok másra, vagy nem tudom miért, de nekem most elég. 

Mátra koratavaszon

Februári szombat délelőtt, teázás egy szélvédett, déli erkélyen. Pizsamában! Elég későn indultunk. 

Itt a tavasz! Az autópálya melletti szántókon őzek napoztak, mi pedig szarvasebédre igyekeztünk Galyatetőre,  a "Hegyi Kis"-be. A féladag vargányaleves annyi, mint máshol az egész, a főfogás meg mintha dupla méretű lenne. Közben két bögre forralt bor... és nekem annyi lett!

Párlépésnyi séta - szűzies hólé a csizmámban -, hogy megnézzem, maradtak-e még szarvasok? Az egyik éppen szénát ebédelt, tehát őt biztosan nem ebédeltük meg.
Hamarosan az összes vér a gyomromban próbált keringeni, az agyamban csak kábulat. Teli hassal az autóba bekászálódni, majd Mátraházán kiszállni is alig bírtam. Jajgatások, nyögések... de sajnos épp itt van, az előző helyszínhez még túl közel, az ország legjobb palacsinta-sütödéje. Talán negyven éve, hogy ugyanaz a pár készíti a finom, vékony, lágy, ruganyos tésztát. De miért kellett fejenként mindjárt kettőt ennünk? Fogyasztói társadalom gyermekei, inkább zabálunk és jajgatunk, legalább addig se kell gondolkodni...

A szerpentinek igen émelyítőnek bizonyultak. A gyöngyösi Lidl parkolójában a magam részéről feladtam az újabb kikászálódás kísérletét, keresztbe fekve szunyókáltam egyet. Ébresztő kávé a Malomudvarban, ám a keserves szenvedés hazáig nem maradt abba. 

Az erdő amúgy csodás volt, az ebéd fölséges... csak mi emberek ostobák. 

Ez is hétköznapi csoda

Buszon ültem, s mellettem egy hölgy telefonon beszélgetett egy munkahelyi partiról, és arról, hogy kinek van elegendő számú és minőségű teáscsészéje, mert neki nincs. Ez volt azon ritka alkalmak egyike, amikor rögtön kapcsoltam - nem kódorogtam még egy ideig a lépcsőházban -, és miután befejezte, megszólítottam.
Ugyanis helyhiány miatt egy ideje szeretnék megszabadulni egy kék virágos Arcopal teáskészlettől meg egy hasonló, ám lila virágos étkészlettől. Felajánlottam ajándékba. Először gyanakodva elutasította, majd látva az örömöt az arcomon, névjegyet cserélt velem, és neki is felcsillant a szeme. Mint oly sokunknak, ő is szedett-vedett csészéket, bögréket tárol otthon, szereti a kéket, nálam pedig végre felszabadul a hely a boltból megmaradt  szett számára. Mosolygós napocskával gravírozott üvegcsészék, egyszemélyes kis kannákkal, végre majd előkerülhetnek egy doboz mélyéről. Már csak azt kell a  hölggyel egyeztetnünk, mikor leszünk egymáshoz közeli helyen azonos időben, amikor az edények kézben cipelése se okoz majd problémát.

Egy ideje már töröm a fejem azon, kinek ajándékozhatnám, a környezetem számos költözésem nyomán már el van látva, a Vatera bonyolult. S íme, váratlanul megszabadulok a gondtól, valakinek még örömet is okozok vele.

Jankovics Marcell: Az ember tragédiája

Hétköznap délben körülbelül harmincan, és nagyjából ilyen átlagéletkorral ültünk a teremben. Figyelembe véve a kongó mozikat, azt, hogy ezt a filmet már néhány hete mutatják, és hogy most sem a ráérő nyugdíjasok múlatták itt idejüket, ez a létszám már-már sikert mutat.

Nem szeretem a Jankovics-filmek képi világát. A János Vitéz plakátfigurájától egyenesen kirázott a hideg.
Ugyanakkor értékelem, hogy minden film több rétegben meg van pakolva üzenettel.
Madách látomását például kiegészítette a huszadik század történelmi eseményeivel. Tiszteletet ébresztett bennem az üzenetközvetítésnek az a módja, hogy minden egyes történelmi színt más rajztechnikával ábrázolt. Láthatóan jól átgondolva, melyiket hogyan. Így kicsit olyan, mintha minden egyes rész önálló, a többitől eltérő alkotás lenne, az egyik mondjuk egy japán műhelyből, a másik amerikaiból, és így tovább. Az azonos szemléletmód, a szellemiség foglalja egésszé. A 160 perc, rövid szünettel abszolút élvezhető volt számomra, annak ellenére, hogy egyetlen kép se akadt, ami a lelkemnek kedves lett volna. A történethez hozzáadott vizuális többletüzenetek azonban lenyűgöztek.
Ám szöveg is felismerést ébresztett bennem: jó lenne újra és újra elolvasni, időtálló gondolatai számos   kérdésünkre választ adnak. Akárcsak a bibliai Apokalipszis. Aktuálissá vált víziók.

Készült: 1988-2011.! Főiskolásként láttam néhány jelenetét. Jankovics számos jövedelmező munkát azért vállalt el, hogy saját pénzből folytathassa ezt a filmet. Nekem ez az ember problémás, hiszem, hogy ez a film több őnála, "csak"  tehetséges médium volt. Végül az NKA-ba, közel a tűzhöz kerülve sikerült befejeznie a művet. Ezt a pénzt a magam részéről nem bánom.

Fabulaesszé - A szép halál (2008.)

Sokan töprengtünk már azon, hogy van-e jogunk élet és halál kérdésében dönteni. Gondolataink felölelhetik akár az abortusz, a halálbüntetés vagy az euthanázia témaköreit, dobálózhatunk az „élethez való jog”, az „élet mindenáron való fenntartása” vagy az „életminőség” fogalmakkal, világnézetünk tükrében vitatkozhatunk arról, hogy a birtokunkban levő hatalommal és tudással élünk vagy visszaélünk-e… Minden kérdésnek és érvnek több oldala van, az újabb és újabb élethelyzetek más és más válaszokat hozhatnak. Kívánom, hogy mindenkor megtaláljuk a leghumánusabb megoldást!

„A mai orvosi attitűd szerint az orvosi hivatás legfontosabb célja a gyógyítás, az életfunkciók minél hosszabb ideig tartó megőrzése. Attól tartok, alapvető tévedés, hogy a betegek életét bármi áron meg kell hosszabbítani. Az orvosi hivatás gyakorlásának egyedül elfogadható motívuma és indítéka a szenvedések csillapítása.” (Popper Péter: Praxis)

Egy állat gazdájaként nagy felelősség és nehéz döntés előtt áll az ember, ha beteg barátja elaltatása kézzelfogható közelségbe kerül. Mikor nem túl korai, és mikor nem túl késő?

Nemrég én is szembekerültem evvel a dilemmával.

Bori kutyám tizenöt évesen daganattal, fekélyekkel, mozgásszervi panaszokkal küzdött utolsó heteiben. Napról napra halogattuk az időpontot, kezeléssel és gyógyszerekkel kísérleteztünk, néha jobban volt, s mi talán áltattuk magunkat. Végül a négynapos ünnep utáni első munkanapra egyeztettünk állatorvosunkkal, hogy nálunk, otthon fogja elaltatni. A hosszú hétvége egyik reggelén Bori kicsit jobban volt, s mi elautóztunk vele és kis barátjával a Bánki tóhoz, hogy legyen egy utolsó szép közös emlékünk.

Egy stégről nézegette a kacsákat, és sokszor, nagyon hosszan a tavat. Talán már a „nagy vízen túlra” látott. Később még megvédte egy idegen kutyától a barátját, majd hazafelé indulva, az autóig megtett néhány méter alatt összeesett, többet se felállni, megállni, se lefeküdni nem tudott segítség nélkül. Munkaszüneti napon nem volt más választásunk, elvittük az egyetlen ügyeleti helyre.

Karomban tartva mentünk be a rendelőbe. Egy külön helyiségbe vezettek bennünket, ahol nem zavart a közben folyó rendelés. Az első injekció után Bori nyitott szemmel belealudt a párom tenyerébe. A második után néhány perccel hármat sóhajtott álmában, és ahogy ezt szépen mondják, kilehelte a lelkét. Láttam a szeme fényét megtörni, mint fagyáskor a víztükör összehúzódása, vagy mint a jégvirág az ablakon. A két beavatkozás között és után magunkra hagytak vele, így volt időnk elbúcsúzni, beszélni hozzá, simogatni őt. Hálát adhattunk azért, hogy ha már a születésénél nem voltunk jelen, legalább az utolsó perceiben vele lehettünk.

A kertünkben temettük el. Pajtása többször megnézte, megszagolta a testet. Szomorú szemeiben láttuk, hogy mindent értett.

Tízmilliószoros Nap

10, vagy 100 milliószoros Tibeti Teremtő, Siker vagy Buddha napok
Sokan, sokféleképp hívják, de egyben egyetértenek mind: egy adott évben egyes napokon megsokszorozódnak a teremtő gondolatok, amelyek fejünkben megfogalmazódnak!
„A Tízmilliószoros Napokról azt tartják, hogy ezeken a napokon minden teremtés tízmilliószoros erővel hat. Fontos hát, hogy mire gondolunk! Milyen érzelmeknek adunk teret! Pozitív dolgokat tízmilliószorosan megsokszorozhatunk, amennyiben pedig el akarunk engedni negatív dolgokat, akkor azokat... tízmilliószoros erővel engedhetjük el.”
Azonban nincsen egybehangzó egyetértés a napok dátumaival kapcsolatosan (még Magyarországon sem).
Meglehetősen egyszerűnek tűnik, és abban egyetért mindenki, hogy a napok kiszámítása sorrendben a következőképp történik: az első holdhónap 15-ik napja, a negyedik holdhónap 15-ik napja, a hatodik holdhónap 4-ik napja és a kilencedik holdhónap 22-ik napja.
Tízmilliószoros napok 2012-ben
2012. február 22.
2012. június 4.
2012. július 23.
2012. november 6.
A 10 milliószoros napoknak sem az a lényege, hogy pontosan mikor van, hanem az, hogy mire gondol az ember. Így legjobb, ha az év minden napján szánunk néhány percet azokra a gondolatokra, amiket ezeken a különös napokon megfogalmazunk.


Érdemes vigyáznunk, mert a negatív, romboló, pesszimista gondolatokra is hat!

A mai napon kívánom Nektek, hogy:

Legyetek békések és boldogok!

Szabaduljatok meg a félelmektől, 

szabaduljatok meg a testi-lelki szenvedéstől,

szabaduljatok meg az ellenségeskedéstől.

Tudjátok magatokat minden nap boldogan eltartani,

és megvalósítani a célotokat.

Legyetek békések és boldogok!

Magamnak is ugyanezt kívánom. 

Egyre nehezebbet

Azt gondoltam, úgy van az a fejlődéssel, hogy az ember kap egy könnyebb feladatot, azt megugorja, aztán kap egy kicsit nehezebbet, s ha azt is, akkor még nehezebbet. 

Most pedig az jutott eszembe, hogy én mindegyik párkapcsolatomban elbuktam a saját ego-játszmáimban (mert felelősek ugye csak ezért lehetünk), és mégis egyre nehezebb feladatokat kapok, amikben szintén elbukom, hiszen még a könnyebbet se tudtam  nem hogy hibapont nélkül, de súlyos hibák nélkül végigélni. 

Azonban van itt némi ellentmondás. Mert ugyanakkor azt tapasztaltam, hogy ha az ember nem old meg valamit, egyre nehezebb helyzetekben kapja vissza a feladatot, és sírhatja vissza a könnyebb időket, hogy miért nem akkor... végül egy szikla gördül a nyakába, és akkor is meg kell oldania azt a régi, addig hárított problémát. Néhány éven, vagy néhány inkarnáción belül, úgy tűnik ugyanez a rend. 

Valahogy nyilván mind a kettő irány működik...


Kívánom, hogy szépséggé szelídüljenek bennem az ellentmondások!

A Nagy Testvér valóban figyel

Az első döbbenet után azért viccesnek is találom. Mit tehetünk mást, mint hogy nevetünk rajta?


Két különböző szolgáltatónál vezetek blogot. A frissebbik blogban ha az oldalsáv egyik rovatának címét elkezdem begépelni, e régi blog azonos betűvel kezdődő posztcímeit ajánlja fel nekem könnyítésül. Hö? 
Nincs közös profil, email-cím, semmi, amiről tudnék... Nem lepődöm meg, ha valahol valakik össze tudják kombinálni a blogjainkat az elektronikus postafiókjainkkal, a közösségi oldalakkal, nevünkkel, családfánkkal, minden adatunkkal.

"Nyilvántartanak
nyilván tartanak
tôled
tartanak
tôled
nyilván tartanak tôled"

Kontroll Csoport, valamikor a nyolcvanas évek elején...
De most lehet-e "underground" ellenzékbe vonulni?