Hófehér felhőpamacsokon jár, mintha mindig is, és semmi más nem lenne. De alápillantva egy sötét hegy komorlik, tetején komor vár sötétlik, s annak mélyében tömlöcök, ketrecek, kezdetleges laboratórium. Emberek, állatok vonyítanak, alanyok ők a lélektani kísérletekhez.
Nem gonosz. Kíváncsi. Nem érzi, hogy másoknak fáj. Nem tudja, hogy letért az útról. Nem érzi, hogy nem érez. Páncéllal bélelte magát, páncéllal vette körbe magát. Ruhája valaha fehér volt talán, most fekete, fején csúcsos süveg mutat az ég felé, mintegy provokálva azt.
Mit szeretne, mi hiányzik neki? Női energia, kapcsolat a Nagy Anyával. Nem szerető, nem anya, ezek hiányát még a fehér mágiához vezető úton elfelejtette. Legalábbis így hitte. Elvágott minden szálat... s talán ez volt a baj. Nem jutott eszébe, hogy az Istennővel, az Animusszal való kapcsolat megtartása fontos. Jelen inkarnációja kéri korábbi önmaga számára a kegyelmet. Megkapja. A feltétel nélküli szeretetet, a megbocsátást is, és a Nagy Anya átöleli, szívébe olvasztja.
A várban immár vidám társak, vendégek zsibonganak.
"Egész lényemmel építek és gyógyítok."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése