Az elfogadásról

Az úgynevezett alkalmazkodó emberek azért fogadják el a többieket, mert így kényelmesebb, az emberi kapcsolatokból opportunizmussal többet profitálnak. Látni=Ismerni. Akik nem akarják megismerni sem magukat, sem másokat, lehunyják a szemüket, becsapják magukat és másokat is. Lesz barátoknak nevezett társaságuk, hogy a külső nyüzsgéssel elnyomhassák a belső nyugtalanító hangjukat, lesz kapcsolati tőkéjük, hogy könnyebben intézhessék dolgaikat, lesz a sikereiket tükröző nőjük v. pasijuk ... és maradnak a felszínen, kimaradnak a szeretet mélységének katartikus perspektívájából.

Látni az embereket, megérteni és érezni tetteik kicsinyes vagy gonosz okát, sérüléseiket, s mindezekkel együtt vagy ezeken túl észrevenni, gyönyörködni a szépségeikben, ez az igazi elfogadás. Ez maga a szeretet.

Kedvenc Maffiavezérem konfliktusmentesen él választott környezetével. De nem a tudatos, megértő, a másik személyiségét is építő szeretet miatt, hanem praktikus használati okokból. 

Én ebben is félúton, a senki földjén állok. Már Látok, de még nem, vagy nem jól Szeretek. Még... én is úton vagyok.

A látható világ mozgatója

Hogy az ember gyereke elszegődik szeretőnek egy maffiavezérhez, járhat kisebb megvilágosodásokkal.

Én például ma ismertem fel a világ mozgatórugóját. Akárki mond bármi mást, szerintem ez a kisebbrendűségi komplexus.

Napóleon, Aczél György, Hitler, Don Corleone mint Keresztapa, egy helyi maffiózó, Rákosi pajtás, a "mi Viktorunk", a kollégák közt "szart kavaró" Mari néni a könyvtárban... vagy Marvin, mindannyiunk cselekedeteit, reakcióit ez az érzés motiválja. Szinte mindannyiunkét... én - egyetlen kivétellel - csak leírásból "ismerek" olyanokat, akikét nem, vagy nem látványosan.

De vajon honnan e kollektív érzés? Ez megérne egy teológiai, filozófiai vagy nem tudom milyen tanulmányt, és én szívesen faggatnám erről Popper Pétert is, ha még élne. Azt tudom, hogy az övé és az enyém még követhető mélységig miből fakad, de ő vajon tudta, hogy az emberi fajé honnan ered?

Film, színház, muzsika... élet

Az életről szóló alkotások nem maradnak alul a valóságnak, de nem is szárnyalják túl. Épp csak tömörítve, vagy egy-egy részletet kinagyítva mutatják meg, követik azt. Életünk hol giccses romantika, hol horror vagy tragédia. Mindenképpen egy regény.

Trier Dogvilleje és Születésnapja, Stephen King Ragyogása és Tóparti kísértetekje, A micsoda nő már megtörtént velem. Zeffirelli Napfívér, Holdnővérjére még várok...

Carpe diem

Magányos szürke alak áll háttal a narancssárga sivatagnak, szemben a hatalmas tűzgömb lemenőben. Hívja, kitárja szívét a napnak, hadd égesse ki a salakot, a megnyugvás hamvát hátrahagyva.

Valaha király volt, okos, jó szándékú, ám önbizalma hiányos. Sokat adott a bölcsnek hitt külső tanácsadók véleményére, s ez bajba sodorta az országot, őt magát is.

Nem kutatja az elmúltat, nem elemez, ezen már túl van. Most csak áll szomorúan, méltóságteljes, egyenes tartással. Harminc-negyven közötti férfi, jól nyírt szakáll és hullámos haj, fején korona, vagy tán csak a helye látszik még mindig, testét jobb napokat látott, gondozott köpeny fedi, kezében jogar helyett simára kopott göcsőrtű fabot. Koldusbot, vándorbot?

Emberek között szeretni élni vagy meghalni, békében, rangját, múltját felejtve.

Az úton egy tizenegy-tizenkét év körüli kislány tűnik fel, közelébe érve csodálattal néz szembe a férfival. Gyermeki elfogulatlansággal fogja, csókolja meg az erős kezet. A fenséget látja a szomorúságát méltósággal viselő emberben. Múlt és jövő nem foglalkoztatja, a pillanatot ragadja meg, s őrzi, szemében visszatükrözve a másik lelkének szépségét.

Állnak együtt, szemben a nappal, s a férfi számára elérkezett a béke.

"Megragadom a pillanat szépségét, és azt tükrözöm vissza." "Méltósággal viselem a sorsom!"

"Amit én mondok, szart se ér. Mindig a másiknak van igaza, ő nyer."

Gúnyosan mosolyog, csak néha szól halkan. Szavaiban vitriol, vagy inkább ecet, megtalálja a fájó sebet. Nem figyel a másikra, meg se hallgatja. Provokál, hogy az ordítson, hogy azt hallja a ház. Szegény áldozat ő, s a másik terrorizálja. A másik, a kamasz gyereke.

A gyerek kiabál, megpróbálja átszakítani a figyelem korlátját.

Szeretné, ha figyelnének rá, ha érezné, hogy fontos.

Belépek Én, a gyerek felé fordulok, a provokáló és az ordító is elhallgat. Érzik, hogy mindketten fontosak, mindkettőjüket meghallgatják.

"Meghallgatnak és hallgatnak rám. Másoknak is fontos, amit mondok."

Akire nincs szüksége a világnak

Ordítja, hogy tőle akár a Dunába is ugorhat. Hitegette, elcsábította, megalázta, s kidobta amikor útban volt, most pedig ordít vele. Hogy a lányból úgyse lesz soha semmi. Az igyekezett is megfelelni ennek, kevés híján meghalt. A férfi valamivel ezután kiváló pedagógus kitüntetést kapott. Mindenki neki hitt.

Most még előtte van mindez és ordít. Kopottas rakott szoknyában, hozzá nem illő pulóverben áll a lány fájó szívvel, csalódottan. Már megint odaadott mindent, de megint nem szeretik. A szoba sötét, csak gyertya ég. Belépek Én, ölembe veszem, cirógatom a haját, becézem, s elmondom, hogy szükség van rá, mert nagy gyógyító lesz belőle, hogy ez a világ a létező világok lehető legjobbika, s vigyázok rá, soha nem hagyom el, nincsen semmi baj. A szívembe olvasztom őt.

"Igaz, hogy szükség van rám!" "Számít, amit mondok, meghallgatnak és hallgatnak rám."

Bűntudat - "Amit egyik kezemmel építettem, a másikkal leromboltam"

Hófehér felhőpamacsokon jár, mintha mindig is, és semmi más nem lenne. De alápillantva egy sötét hegy komorlik, tetején komor vár sötétlik, s annak mélyében tömlöcök, ketrecek, kezdetleges laboratórium. Emberek, állatok vonyítanak, alanyok ők a lélektani kísérletekhez.

Nem gonosz. Kíváncsi. Nem érzi, hogy másoknak fáj. Nem tudja, hogy letért az útról. Nem érzi, hogy nem érez. Páncéllal bélelte magát, páncéllal vette körbe magát. Ruhája valaha fehér volt talán, most fekete, fején csúcsos süveg mutat az ég felé, mintegy provokálva azt.

Mit szeretne, mi hiányzik neki? Női energia, kapcsolat a Nagy Anyával. Nem szerető, nem anya, ezek hiányát még a fehér mágiához vezető úton elfelejtette. Legalábbis így hitte. Elvágott minden szálat... s talán ez volt a baj. Nem jutott eszébe, hogy az Istennővel, az Animusszal való kapcsolat megtartása fontos. Jelen inkarnációja kéri korábbi önmaga számára a kegyelmet. Megkapja. A feltétel nélküli szeretetet, a megbocsátást is, és a Nagy Anya átöleli, szívébe olvasztja.

A várban immár vidám társak, vendégek zsibonganak.

"Egész lényemmel építek és gyógyítok."

Vindornyalaki Vásárnapok

A Vindornyalaki Mesék Falváról már tavaly, több alkalommal is írtam. Most egy vásárnapon voltunk barátnőmmel, amit tavasztól őszig tartanak egy gazdasági épületben. Bio-termékek, kézműves áruk, és kortársművészeti kiállítások. A forgatagban Rakovits István gitárkoncertjei jelentik a felüdülést. Zenéjét az őt körülvevő kert, az állatok és a színek ihletik, és persze felesége, no meg korábbi világkörüli zenész múltja.

Vásárolunk kézzel festett selyemmandalát, kecsketejből készített rózsaillatú szappant, szép biocseresznyét.

Apropó kecskék! A házigazdák legújabb kecskekalandjaikat mesélték este a harangtoronyban, egy tálból cseresznyézve velünk. Egy meseírónő és egy zenész (valamint olykor még egy segéderő) hadakozásai Muskátlival, Bürökkel és Kelbimbóval, akik mindent tönkrelegeltek, és ha kedvük tartotta, a háztetőre is felmásztak. A fejés elől pedig a plafonra, és még onnan is felfelé spriccelt a tejük. Nekünk már nem volt szerencsénk hozzájuk, épp előző nap sikerült túladni rajtuk.

Kedvenc 300 kilós humanizált ártányom, Pötty Ödön továbbra is a család tagja, amely néhány szecessziós öltözetű és magukat szintén embernek képzelő tyúkkal is bővült. Természetesen itt nem haszon-, hanem barátállatokról van szó.

Pünkösd éjszakájára a kék baldachinos szobát kaptuk, melynek már a fürdőszobája is mesés. Rövid időnk alatt pedig még eljutottunk a zalaszántói buddhista sztúpához is, mely ebben a műfajban Európa legnagyobbja. A fényképezős telefonom lemerült, így itt most idegen képekkel ékeskedem.

Többször étkeztünk a várvölgyi Szent Domonkos vendéglőben, melynek épülete is esztétikus, konyhája is jó, sőt nagyon jó és választékos, ami egy ilyen eldugott helyen igazán meglepő.

Dorottya új üzleti ötletekkel engedett utunkra, hogy a viszontlátásig legyen min törnünk a fejünket.

Hazafelé csobbanás a Velencei-tóban, aztán pizza-vacsora Andrettinél. Ez a hely szintén megérne egy mesét, ám idő hiányában most idezsúfolom ezt is. Olasz vendéglátó gépek forgalmazása, helyben fogyasztható olasz pizza (trianoni dobozban, ha el akarjuk vinni), olasz fagyi, szélsőjobbos vendégeknek, motorosoknak külön kedvezmény. Szinte mindig teltház, itt mulat sok nagyon magyar család, gyerekeknek billiárd és szaladgálni való hatalmas teraszok, ősmagyar leanderek, igazi magyar limonádé, magyar citrommal, olasz gépből. Wi-fi zóna, amit nyilván csak székely rovásírással szabad használni, körben Nagymagyarország-szimbólumok, az enteriőr valahogy mégis egy nyolcvanas évekbeli csehszlovák presszóra hajaz. Nem világos, hogy miért Harley Davidsonokon, s miért nem ősmagyar Pannónián, Csepelen, vagy paripán lovagolnak a nagyon magyarok, s Nokia helyett miért nem füstjelekkel kommunikálnak? Ha a gondolkodásuk egyik része anakronisztikus, hogy ragaszkodhatnak ilyen honidegen és trendi dolgokhoz? Hogy teljes legyen az identitászavar, a hangszóróból Republik szól, noha Cipő sokszor és sokféle formában a balliberális oldal mellett foglalt állást. A kerékpártárolóban azonban lakat nélkül otthagyhatjuk járműveinket, a goj motorosok becsülettel vigyáznak rájuk. Igaz, barátnőm gondosan ellenőrzi minden belépés előtt, hogy dávidcsillagos medálja nem bújt-e ki a ruhája alól. Ó igen, még néhány Nemzeti Taxi is a közelben parkol. Andrettiék nem szállítanak házhoz, talán mert mégsincs elég motoros.