(B)KST

A korosztályomnak és még régebbieknek ismerős lehet.

(Bloggerek) Kölcsönös Segítség Tanácsa, vagy valami ilyesmi.

Amit ma egy blogger elköltött nálam, abból holnap befizetem egy másik, ma szintén bent járt bloggernek is kettőnk evezős túráját.

Ja, majd elfelejtettem. Egyes számú blogger egy négyes számú blogger számára (is) csináltatott nálam ajándékcsomagot. Szóval teljes az összefonódás :)

Egy variáció a tolerancia témájára

Belebotlottam egy cikkbe, amely egy az amerikai fogyatékkal élők (konkrétan siketek és kisemberek) körében lefolytatott vizsgálatról szólt. Azok a párok, akik kénytelenek mesterséges megtermékenyítéshez fordulni, előszeretettel kérik a hibás génállományú sejtek kiválogatását és beültetését. Siket ill. törpe babára vágynak, mert ehhez az életmódhoz alakították ki baráti körüket, otthonukat, egész életvitelüket.

Magyarországon a Dávid Kisemberek Társaságában kérdeztek meg néhány tagot. Mind arra vágytak, hogy gyermekük normál növésű legyen, mert őket egész életükben bántás, hátrányos megkülönböztetés érte. Nincs munka, megfelelő otthon számukra, s ha nem áll mögöttük jómódú és/vagy érzelmileg stabil család, nem vagy alig boldogulnak.

E sorokkal természetesen nem a hibás gének kiválogatását szeretném propagálni. Két kultúra toleranciaküszöbéről van szó. A mienk mintha a nullával korrelálna, legyen szó hidegekről, melegekről, sárgákról, barnákról, háromfülűekről, vagy a kisnyugdíjasról, akibe bele lehet rúgni, hiszen minek szívja el a levegőt mások elől.

Ajánlott film:

Lars Von Trier Dogville című gyomorszájba vágó munkája.

Állítólag Buddha mondta...

„Az olyan érzések,mint az elkeseredettség,a zavartság,a düh,
a neheztelés,a harag,a féltékenység és a félelem,
valójában nem rossz dolgok,hanem:
tiszta pillanatok,amelyek rámutatnak arra,hogy mit fojtunk el.”

Fejtörő

Amit Duende talált ki nekem...

"Ha nem aszerint határozod meg magad,
Amit mások gondolnak rólad,

És

Nem is aszerint,
Amit magadról gondolsz,

Akkor mi vagy?"

(Ram Tzu)

???????????????????????????????????????????

Beszédes hallgatás és más

Ismerős házaspár látogatott meg az üzletben. Az asszony kisember, a férj normál növésű, évtizedek óta házasok, láthatóan szeretik egymást. Jó kedéllyel, élettel töltötték meg a boltot. Persze a bárszékek nem voltak megfelelőek, így az asszonykát - sajnos figyelmetlenségből csak némi késedelemmel - a saját székemmel kínáltam, melyet az ajtóval szemben tudtam elhelyezni, hogy rálátása legyen a polcokra és a párjára is. Aranyos volt ott kalimpáló lábakkal, mint egy apró tündér.

A minden látogatómra kíváncsi szomszédaim most nem jöttek be a szokásos különféle ürügyekkel. Még az sem, aki épp a kirakat előtt társalgott, és majd beesett a csodálkozástól az üvegen. Aki pedig távozásuk után szokta velem megbeszélni a vendégeimet, most kínosan hallgatott. Ők mind kedves, segítőkész, magukat liberális-toleránsként meghatározó, úgynevezett jó emberek.
A (korábban péntek délután már távol maradó) vevők is mintha csak a terep kiürülésére vártak volna, pár perccel utánuk jelentek meg sorban, lehetetlenné téve a pontos időben zárást.
Értelmezhető a dolog úgyis, hogy látogatóim miatt nem jöttek be. De miért ne lehetne úgy felfogni, hogy ők hozták meg a szerencsémet, és utánuk az ilyen tájban nem jellemző vevők is megjelentek?
Mindenesetre én visszavárom e párt, akik kedélyesen telenyüzsögték a boltocskámat.


Ha még nem említettem volna: a boltom a másságával gyakran szembesülő népcsoport lakónegyedében található...

Egy könyv hatása

... úgy látszik, nálam kb. addig tart, amíg olvasom.

A hétvégén vidéki vendégségben, kényelemben, kiszolgálva, gondtalanul kiolvastam De Mello könyvét arról, hogyan váljunk függetlenné másoktól. Minden sorával egyet értettem.
Majd hazajöttem, és amint betettem a lábam a lakásba, nyomban szeretetért kezdtem kuncsorogni.

Egy jezsuita bölcs a tükrökről

"Mennyire megvetjük azt az embert, aki feleségét nem annak tulajdonságai alapján választja, hanem a hozományba kapott pénz mennyisége alapján. Az ilyen ember, joggal mondjuk, nem a feleségét szereti, hanem a pénzét, amit az a házhoz hoz. De jobb-e a te szereteted egy szemernyivel is, ha csak azoknak a társaságát keresed, akik érzelmi kielégülést adnak neked, és elkerülöd azokét, akik ilyennel nem szolgálhatnak; vagy ha pozitív megkülönböztetést alkalmazol azokkal szemben, akik megadják neked azt, amit te akarsz, akik megfelelnek az elvárásaidnak, de elutasító és közömbös vagy azokkal, akik nem? Ebben az esetben is csak egy dolgot kell tenned, hogy elnyerd a szeretetnek ezt a tulajdonságát, az ingyenességet. Kinyithatod a szemed, és láthatsz."

"- Ingerültségemnek az oka nem ez az ember, hanem én saját magam.

Miután ezt kimondtad, láss hozzá és keresd meg, hogy mivel okozod ezt az ingerültséget. Az első dolog az, hogy gondolj arra a nagyon is reális lehetőségre, hogy ennek a személynek ... az úgynevezett hibái benned is megvannak. Csakhogy te jól enyomtad ezeket a hibákat, s ezért öntudatlanul kivetíted a másikra. Általában ez majdnem minden esetben így van, de jóformán senki sem veszi észre. Keresd tehát ennek az embernek a hibáit a saját szívedben és a tudatalattidban, és a bosszankodásod majd átalakul hálává, mert a viselkedése önmagad felfedezéséhez vezet.

De van itt még valami más is, amit érdemes megvizsgálni: nem lehetséges, hogy azért vagy bosszús, mert amit ez a személy mond vagy tesz, az rámutat valami olyasmire, amit te nem akarsz meglátni? Gondolj csak arra, mennyire ingerültek leszünk a misztikus vagy a próféta láttán, aki ugyan egyáltalán nem tűnik misztikusnak vagy prófétának, de a léte vagy szavai mégis kihívást jelentenek számunkra.

De még más is világos lesz itt: Azért vagy ingerült erre az emberre, mert nem felelt meg azoknak az elvárásoknak, amelyeket beléd programoztak. Lehet, hogy jogosan követelheted, hogy feleljen meg progamozottságodnak, ha az illető például durva, vagy igazságtalan, de azért gondold csak meg! Ha meg akarod változtatni ezt a személyt, ha szeretnéd, hogy abbahagyja ezt a viselkedést, nem lennél-e sokkal hatékonyabb, ha nem lennél ingerült? ...A legtöbb esetben azonban nincs jogod azt követelni, hogy a másik feleljen meg az elvárásaidnak; mert ha valaki más lenne a helyedben, az egyáltalán nem lenne bosszús. Csak gondolkodj el ezen az igazságon, és bosszúságod el fog szállni. Milyen butaság a részedről azt követelni, hogy a másik olyan normák és szabályok szerint éljen, amelyeket a szüleid ültettek beléd!

És az utolsó igazság, amit meg kell fontolnod: a hátterét, élettörténetét és tudattalanságát is figyelembe véve, ez az ember nem is viselkedhet másképp, mint ahogy viselkedik. Olyan jól megfogalmazták: ha mindent értenénk, mindent megbocsátanánk. Ha igazán megértenéd ezt az embert, akkor nyomoréknak látnád és nem elítélendőnek, ingerültséged pedig azonnal megszűnne."

"Vizsgáld meg mindazt, amit nem szeretsz önmagadban... A negatív érzéseidet, hiányosságaidat, fogyatékosságaidat, tévedéseidet, ragaszkodásaidat, neurózisaidat, gátlásaidat, és igen, még a bűneidet is. Látod-e, hogy mindegyik szükséges a fejlődésedhez, mindegyikben ott van az ígéret a növekedésre, mindegyik kegyelem számodra és másoknak, amit csak ezen az általad annyira nem szeretett dolgon keresztül alakulhatott ki? Ha te okoztál másoknak fájdalmat vagy negatív érzéseket, nem voltál-e abban a pillanatban a tanáruk, eszköz önmaguk felfedezéséhez és további növekedéséhez? Ki tudsz-e tartani ebben a megfigyelésben mindaddig, amíg mindebben a boldog hibát látod, a "szükséges bűnt", amely oly sok jót hoz neked és az egész világnak?"

Vö. egy másik bölcsességgel: Nem tudod felnyitni a szemét annak, aki nem akarja felnyitni a szemét. Minél inkább próbálod, annál inkább meggyűlöl.

(Nemrég Bera juttatta ezt újra eszembe. No hát, ezért tartja az ember a bloggereket :))

A részletek Anthony De Mello A szeretet újta c. könyvecskéjéből valók, és fontos volt kihangsúlyoznom, hogy jezsuita atya volt, mert ettől a puszta ténytől is rosszul lesznek többen...

Jó lecke az élettől

Fotó: Steve McCurry

... amiből többnyire mégse vonjuk le a tanulságot.

Egész életemben szélsőséges megítélés alá estem. Kezdődött ez már gyerekkoromban.

Nyolc évig sírva jártam általános iskolába, amit az igazgatóm búcsúzóul evvel fejelt meg: nem fogom megélni a harmincadik életévemet, már előtte börtönben végzem.
A következő években - a később többszörösen díjakkal kitüntetett - osztályfőnököm kedvence voltam. Azt állította, hogy az egyik legjobb barátja vagyok. Nem kisebb elvárást támasztott irányomban, mint hogy váltsam meg a világot, de legalább az országot, vagy egy várost. A történelemkönyvbe mindenképpen kerüljek be, lábjegyzetben legyen ott, hogy ő volt a mesterem. Végül csalódottan elejtett, hogy belőlem úgyse lesz soha semmi, akár a Dunába is ugorhatok.
Egyáltalában, tanáraim egy része zseninek, más része képezhetetlennek tartott. Voltaképpen soha nem keveredtem ki abból, hogy vagy bukdácsoltam vagy kitűnő voltam, aszerint, hogy melyik tanár melyik fiókba helyezett el engem. A legelképesztőbb az, hogy dícsérettel érettségiztem kémiából (csak szóbeli volt), annak ellenére, hogy soha egy képletet nem tudtam, és máig sem értem, milyen számokat írnak mások valami betűk mellé. Történhetett ez azért, mert a kémiatanár nem akarta megingatni saját világképét, melynek én is része voltam. Mindig ez történik, pozitív és negatív irányban is.
(Szinte kivétel nélkül így ítélünk, így működünk.)
Életem során ki deviánsnak titulált, ki pedig ódákat zengett a szociális érzékenységemről, és így tovább...

Ez a sorminta ismétlődik máig. Eldobnak, megtaposnak, felkapnak, megint eldobnak, rajonganak, utálnak... én pedig mások hangulataihoz, fejlettségéhez igazítom az énképemet.

Így tesz a túlnyomó többség. Konformizmus.
Kell ez nekem?

Ajánlott olvasmány:
Anthony De Mello: A szeretet útja

Nyári üzletmenet

Megkérdezték Kohn bácsit, hogy mennyi az üzleti bevétele.
Semennyi - mondta ő -, minden napom veszteséges.
Akkor miből él? Abból, hogy hétvégén nem nyitok ki.

"Nekem mindegy, csak a színe legyen vörös..."

"... mint a hajnal alja, vörös!"

Épp ezt játszotta a Quimby tegnap a Dürer Kertben, amikor ennyi látszott a színpadból.
Szerintem nem egy kommunista ufo volt.