"Békeharc"

Ez a szó mindig egyet jelentett nekem a fából vaskarikával. A rendszerváltás előtt szocializálódva sokat hallhattam, olvashattam a korabeli médiában, volt alkalmam elmélázni fölötte, hogy milyen képtelenség.
No pedig ha jobban megnézem, én is békeharcos vagyok. Példa erre a néhány nappal ezelőtti Antiszemitizmus és üzlet posztban leírt történet is.
A megfélemlítéstől tartva megfélemlítettem, (ideiglenesen) térdre kényszerítettem egy fasisztát. Evvel én is energiát adtam a hazánkban lassan mindent elsöprő agressziónak. (Még csak nem is ez az egyetlen ilyen eset az életemben, de sőt...)

"Nem akarok hangosabb lenni a démonodnál, mert úgy pusztán félelmetesebb leszek nála." Ezt most olvastam egy másik blogon kommentben.

Valaki, akinek a szavára odafigyelek, fontosnak tartom, azt tanácsolta, hogy térdeljek le a számítógép-modem elé, és nagyon intenzíven gondoljak jókat a szerelőről. Egyedül ez vezethet bennem és körülöttem nyugalomhoz. No nem mintha ezt e tanács nélkül nem tudnám, ésszel legalábbis.
Szívvel nem sokkal könnyebb ez nekem, mintha Mengelének kellene segítő, jó gondolatenergiákat küldenem...

Bátorság és félelem a feldmárosok szerint

„Egyetértünk abban, hogy az, hogy van-e élet a halál előtt, többek között azon múlik, hogy valaki miképpen tud akkor is szabad maradni, ha pisztolyt tartanak a halántékához, vagy hogy képes-e átlátni, hogy a szeretet nem más, mint a másik ember másságának teljes elfogadása és a valódi párbeszéd. Mindehhez persze bátorság kell. A szeretet pedig munka, és a bátorság nem egy a félelemnélküliséggel.”
(A Feldmár Intézet alapítói)

Megint Bera, de most a Corvintetőn

Pénteken felvitt a Corvintetőre, ahová már régóta vágytam. Jó volt látni a várost onnan, takaró és Becherovka is melegített.
Fura a 17 évvel ezelőtti önmagamat látni. Legalábbis a nagy hasonlóságot, még ha nem is teljesen ugyanaz a háttér, de a motivációk azonosak. A "tévutak" is. Mégse lehet mit mondani, mit tenni ellene. Észérvek nem használnak ott ahol érzelmi hiányok vezérelnek. Nincs más, mint biztatni, hogy ha már be kell ezeket az utakat járnia, próbáljon minél többet tudatosítani, minél inkább megélni, nem csak átélni vagy túlélni. Ez később még hasznára válhat. Tanulni mindenből lehet. Hiszen már most sokkal okosabb néhány dologban, mint én voltam, vagy vagyok.

Nem elég a hasonlóság, most épp abban az épületben dolgozik, ahol valaha én is. Valaha, amikor ez a blogger-lány tán még oviba se járt :)

A pozitív gondolkodás csapdája

"Ha elhiszed, hogy sikeres lehetsz, az is leszel." Évek óta ez áll egy ismerősöm iwiw-oldalán. De ha felmerül, hogy beüljünk valahová egy tea mellé, nem lehet, ilyesmit nem engedhet meg magának. Tudom róla, hogy egyébként is filléres gondjai vannak. Én fizettem ki egy sikertelen külföldi munkavállalásból hazajutását.

Másik ismerősöm kora tavasztól napszemüvegben jár, saját bevallása szerint azért, hogy ne lássák a szemét, a lelke tükrét. Szerintem meg még azért is, hogy ő se lásson meg másokat.
29 évesen még nem vált le a szüleiről, nem dolgozik, nem vállal felelősséget, nem dönt...
"Azért kell választani és dönteni, mert ez egyben tartja az embert" - fogalmazta meg találóan nemrég eltávozott gondolkodónk.
Szintén saját elmondása szerint mindentől fél. MINDENTŐL. Tesz-vesz, jön-megy, épp csak nem él. Helyette például engem faggat az életemről, mert az nem neki fáj, és csak addig, hogy ne is fájjon. Szintén életpótlékként Coelho-t, A. J. Christian-t, és más filléres „misztikusokat” olvas, belső utazások, külső tapasztalatok begyűjtése helyett ezek alapján mér, bírál, ítél. Sztereotípiák mondogatása közben pedig iszik, depressziós hullámok között hánykolódik, gyakran érzéketlen, és olykor gonosz is...

Tragikum-fóbia. Ezt a kifejezést Popper Péter használta, amikor az amerikanizálódásról írt. A valaha ésszerű, az üzleti életre és munkahelyre vonatkozó „keep smiling”-szabályból mára kényszeredett „pozitív gondolkodás” vált. Mutassuk azt, hogy boldogok vagyunk, legalábbis elégedettek, és tagadjuk el, hogy baj van bennünk és körülöttünk, sőt tegyük ezt olyan jól, hogy mi se érezzük! Legjobb, ha nem is érzünk egyáltalán semmit, csak tesszük, amit várnak tőlünk. Ha még nem vagyunk elég profik ebben, befizethetünk agykontrollra, vagy más korszerűbb kurzusra.

Pedig ha nem engedjük magunkhoz, magunkba a tragikumot, nem éljük meg mélyen a magunk és mások szenvedését, nem tudjuk megélni a valódi örömöt sem. Ha elkerüljük a megélést, az átérzést, hogy így elkerüljük a fájdalmat is, akkor a megtapasztalás hiányában nem csak ostobák maradunk, de csupán valahány százalékos életet élünk.

Popper példája sarkít:

Vannak helyzetek amikor „depressziósnak lenni szinte erkölcsi kötelesség… Talán azt kellene gyógyítani, aki vidáman lubickol ebben a mocsárban.”

Szélsőség, de van benne igazság, és ő ismeri a másik oldalt, a két angyal legendáját is, mely ezen az oldalon is olvasható.

Valahogy úgy lenne jó, hogy szembenézünk, aztán a látottakat megtanuljuk ép lélekkel elviselni. Sok más definíció mellett nem ezt nevezik bölcsességnek, gerincességnek, spirituális vagy egyszerűen csak emberi tartásnak?

Antiszemitizmus és üzlet

Boltunk számára megrendeltem az internetszolgáltatást a UPC-nél. A megbeszélt napon megjelent egy fiatalember, aki csak úgy az utcáról nyeglén, számonkérően kérdezte, mit gondolunk - én és a bent álló villanyszerelő -, hogy kéne neki itt bevezetni a kábelt? Mert a homlokzatot burkoló csiszolt mészkőlapokat nyilván nem vésheti meg, nem örülne neki "a ház". Vállvonogatva néztünk össze, én a villanyos, hogy nekünk ehhez mi közünk, ahogy akarja. Az ügyfélszolgálaton csak azt ellenőrizték, hogy ebben a házban van szolgáltatásuk, technikai paraméterekről nem kérdeztek.
No de akkor próbáljuk meg a lépcsőház felől! Igen, csakhogy az meg valódi márvánnyal van burkolva, nyilván azt se lehet megfúrni, kivésni... Emberünk már türelmetlen volt, hogy ennyi ideje neki nincs, nekem pedig szükségem van netre, tehát hirtelen kitaláltam, hogy talán a pince felől. A gondnok azonban csak egy részét tudta kinyitni, a boltunk alá eső légópincét épp nem, azt egy parkettás bérli. Nosza ki az utcára, ahol az iparos száma táblán látható, telefon, és szorongás, hogy ugye nem épp Csepelen dolgozik, de szerencsére csak a közelben. Hazaszaladt, kinyitott, és végigvárta a másfél órás műveletet a "kiskabos" kinézetű parkettásunk. Ja, mert hogy kábelesünknél nem volt elég hosszabbító sem, így azt előbb még a szomszédos üzletekből fel kellett hajtanom. Felmerült még az a kérdés is, hogy honnan lehet tudni, hol kezdődik a mi boltunk, nehogy már valamelyik másik üzletbe fúrjon bele. Szóval elbabráltunk egy darabig. Amikor a hosszabbító ellátta a szolgálatát, visszavittem gazdájának, így ez idő alatt magára hagytam a kábelest és a "kiskabost". Arra értem vissza, hogy a UPC-s "szakember" dühödten szidalmazza a szomszédokat, sunyi, irigy disznóknak nevezi a zsidó "népséget", így reagálva le parkettásunk történetét, miszerint is a lakók egy része nem akar hozzájárulni a lakása bővítéséhez. A kábeles kirohanására emberünk behúzta a nyakát, én pedig avval próbáltam menteni a helyzetet, hogy ilyesmi mindenhol előfordul, nálunk Angyalföldön is. Válasz: akkor ott is zsidók laknak!
A lenti aknamunka végeztével egy percre kettesben maradtam a fiatalemberrel, nem bírtam ki szó nélkül, megjegyeztem, hogy nem jó ötlet épp az Újlipótvárosban zsidózni, bár szerintem sehol nem jó ötlet, és nem méltó egy multinacionális cég képviselőjéhez. Úgy felhúztam magam, hogy azt is hozzátettem, be fogom panaszolni a munkahelyén, mert ezt én nem tűröm, még akkor sem, ha most az ő idejük jött el.
Erre ő húzta be fülét-farkát, visszaérve az üzletbe a saját telefonjáról elintézte a modem regisztrálását, noha korábban azt is csak úgy hozzám vágta, hogy ugye tudom, hogy regisztrálnom majd nekem kell, ő nem köteles engem betanítani, majd kérjek meg valakit, hogy csinálja meg, ha én nem értek hozzá.
Most már azonban be akart hízelegni.
Nekem meg annyira elegem volt az egész hercehurcából, hogy végül persze nem tettem panaszt. Eladtam a lelkem egy regisztrálásért.

Otthon meg hallgathattam a zsidó páromat, hogy ha így viselkedem, ne csodálkozzak, ha egyszer majd betörik a kirakatomat, felgyújtják az üzletemet...

Jó reggelt!

Ismét egy díj

Kiyná Mathir-tól kaptam egy "született tehetség"-díjat. Amit nagyon köszönök, nagyon kedves Tőle! Sajnos mostanában se időm, se kedvem az átvételével járó procedúrához, úgyhogy ezt inkább most nem teszem ki ide.

Egyébként is, nem mint blogger, hanem mint grafológus kaptam :)

"A nép nevében"

Ha az elmúlt hetekről ismerős is e mondat, ne feledjük, hogy a francia forradalom tömeges kivégzéseit is így szentesítették. Többek között a Rákosi-korszak koncepciós perei, gyilkosságai, az '56 után következő "elszámoltatás" szintén e szólam kíséretében zajlottak.

A diktatúrának csak ugyanolyan a természete, akár balról, akár jobbról érkezik...

"Ha jobbra csálé, balra bakafánt." (Karinthy)

"A hatalomra került tömegember magával hozta az erőszak elhatalmasodását, egy új barbár szemlélet születését. A 'tömegmámor' megszabadít 'az én felelősségétől', az egyén felolvad a tömegben, és 'nem sokat törődik a menetelés céljával'. (Th. Mann)

Popper mesélt egy egyetemi társáról, aki '56-ban egy megmozduláson elkiabálta magát, hogy "Aranyfogat a parasztnak!". Lelkes éljenzést váltott ki a tömegből.

"A műveltség - mint ezer évek kultúrájának esszenciája.
- Az erőszak - mint a műveltség elpusztítója.
- A csőcselék - mint az erőszak hordozója.
Tehát a műveltséget a hatalomra került csőcselék rúgja át a másvilágra - vagy le a pokolra."
(Popper Péter)

A műveltség nem azonos sem a tanultsággal, sem az intelligenciával. Példa erre egy erőszakra törő jogászasszony is ...

Utóirat: Párom szerint ezért, és a hasonló politikai témájú posztjaimért engem elsők között fog falhoz állítani a "forradalom". No legalább megszabadul tőlem :)

Bibliothéque Pascal

Szerintem már mindenki látta hetekkel énelőttem. Aki mégsem, nézze meg!
Képtelen vagyok írni róla.

Hajdu Szabolcs tud valamit az életről.

Harcsa Veronika

Maga írja a dalait, és milyen jól teszi.