2010. február 27., szombat
Taggyűlés a vasárnapi ebédnél?
Kft-t alapítottunk. Ezen a hétvégén meg kell tartanunk az első taggyűlést, jegyzőkönyvet kell írnunk, és ki kell töltenünk a "Határozatok Könyvé"-t is. Mivel mi ketten vagyunk az összes tagság, a sok "kell" mellett azt még szabadon megválaszthatjuk, hogy szombaton vagy vasárnap, reggelinél, ebédnél vagy vacsoránál döntünk majd az én alkalmazotti státuszomról. Talán jobb lesz mégis valamelyik reggeli közben, ugyanis a párom azt nem szokott, tehát marad két szabad keze. Az egyikkel pöntyöghet a laptopba, a másikkal teleírhatja a fent nevezett nyomtatványt. Én pedig majd teli szájjal határozok :)
2010. február 26., péntek
Kávészünet és fegyverszünet
Majd egyszer Dani, Trendo és én elmehetnénk a Lotz Terembe kávézni, hogy heves politizálás közben egymás fejéhez vagdossuk a garantáltan jó baranyai, magyar, paraszti származású Matyi Dezső csészéit. Csak menjen tönkre a vérszívó kapitalista! :)
2010. február 25., csütörtök
2010. február 24., szerda
Cseh Tamás-Republic: Budapest
Ennek "tovább-blúzosított" változata volt az egyik újdonság a Budapest Bár-esten. A másik pedig egy Dolly Roll-dal :)
2010. február 23., kedd
Ma éjjel Budapest Bár!
Nektek jó éjt, nekem jó mulatást a Katonában :) Aztán március másodikán szintén velük az A38-on...
Ez a dal lehetne a mostani fogyasztói társadalom dala is. A két háború közötti kilátástalanságból a pillanat élvezetébe menekülő - és a tömeggyártás művészetével, az art deco-val fémjelzett - Európa egyik slágere volt.
2010. február 21., vasárnap
2010. február 20., szombat
2010. február 19., péntek
"Gabriel García Márquez" búcsúlevele
Ha Isten egy pillanatra elfelejtené, hogy én csak egy rongybábu vagyok, és még egy kis élettel ajándékozna meg, azt maximálisan kihasználnám. Talán nem mondanék ki mindent, amit gondolok, de meggondolnám azt, amit kimondok.
2010. február 18., csütörtök
Falafel, ajtó, tűszúrás - válság és marketing 1.
A napokban a Szent István körúton betértem egy török büfébe, melyet már régről ismerek, ám egy ideje nem oda járok, mert szinte a szomszédjában tudok jobbat is. Most meglepődve vettem észre, hogy az apró bolt átalakult, tulajdonosváltás történt. A pultban egy tradicionális fejkendős török lány mosolygott kedvesen, a vendégek egy része is török volt, ami már önmagában jelzi a hely autentikusságát. Elnéztem az ártáblát, és gyros-tálért fizettem, pedig falafel-tálat kértem. Bár a helyiség önkiszolgáló, a lány hellyel kínált amíg várakoztam, majd kihozta az ételemet, a tálcára odatette a többletként fizetett százasomat, és ajándékul egy pohárka török teát is. Amikor végeztem, s visszavittem a tálcát, bájosan kérdezte, hogy ízlett-e, és a személyzet többi tagja is barátságosan köszönt el. Pedig tele volt az üzlet, a konkurens táplálékforrások ellenére. Ha így dolgoznak, bizonyára ezután is tele lesz.
Épülő lakásomhoz fa harmonikaajtókat rendeltem. A gyártó munkatársa decemberben felmérte a terepet, és úgy beszéltük meg, hogy két héttel a lehetséges beszerelési időpont előtt szólok, hogy legyen idejük legyártani. Ez egy zárt építkezés, nem lehet akármikor bevonulni, így a bútorasztalossal és az építésvezetővel is egyeztetett időpont előtt nem is kettő, hanem három héttel tájékoztattam a Hanol Kft. cégvezetőjét. Tudomásom szerint ilyen ajtókkal elérhető közelségben csak ő foglalkozik. Hosszasan keresgélt valami papírok között, mondta, hogy nem káptalan a feje, én megértően nyugtattam, hogy persze, biztos sok a megrendelés. Erre ő, hogy sajnos nem, a válság ide is begyűrűzött. Majd mikor rábukkant a megrendelőlapra (mely semmilyen határidő-vonatkozást nem tartalmaz), gyakorlatilag leteremtett a telefonban, hogy képzelem, hogy csak most szólok, és vegyem tudomásul, hogy náluk egy hónap az átfutás. Hivatkoztam a kollégával megbeszéltekre, és arra is, hogy még januárban is ugyanebben maradtunk evvel az úrral, akkor se szólt, hogy nem két hét... Ő nem hiszi, hogy a munkatársa ilyet mondott! Kérdeztem, akkor ezek szerint én hazudok? Nem tudja, de az ajtók március 3. előtt nem lesznek készen. Kifakadtam, hogy persze másfél évvel ezelőtt, amikor először érdeklődtem nála, nagyon kedves volt hozzám, mint potenciális vevőhöz. Most, hogy már zsebében van a kétszázezer forintos előlegem, nyeregben érzi magát, és elvárja, hogy én könyörögjek a többi érintetnél újabb időpontért, ahelyett, hogy tenyerén hordozná a meglevő kevés vevőt. Mert itt nyilván nem a gyártási kapacitás hiányáról van szó, ha alig van megrendelés. És vegye tudomásul, hogy soha senkinek nem fogom ajánlani, valamint nem tudhatja, mikor veszek még lakást a jövőben, de őt messzire el fogom kerülni. A válasz arrogáns: ő nem tud kibújni a bőréből. Az én véleményemet már csak ide írom: akkor megérdemli, hogy elsodorja a válság.
Mostanában gyakran megfordulok egy kínai orvosi rendelőben, a Hegedűs Gyula utcában. Egy professzor-házaspár dolgozik itt váltott műszakban. A hatalmas szobában tizenkét ágy áll elfüggönyözve egymástól. Az épp rendelő orvos ezek között szaladgál, hol köpölyözőcsészét kell cserélni, hol akupunktúrás tűket berakni, hol kifutni a folyosóra valakinek gyógyszert adni, megállás nélkül sürgölődik, nálunk már 19 éve. Mégis, van ideje és figyelme arra, hogy megkérdezze a kezelés alatt, fáj-e, ha nagyon, akkor inkább alternatív pontokba helyezi át a tűket (és nem mondja azt, hogy "az nem fájhat!"), kedvesen betakarja a beteget, a hatóidő egy órájára jó pihenést kíván, megcirógatja a szorongók karját (mert észreveszi, ki szorong), a kezelés végén ugyanez és még néhány megértő szó... Alázat. Nem tudom, milyen lesz a kezeléssorozat hatása, de azt tudom, hogy jó érzéssel jövök ide, s jó érzéssel távozom. Az előre tervezettnél pedig többet, még akupresszúrás masszázst is igénybe fogok venni.
Nemrég olvastam egy öltönyboltról. Egy kis mellékutcában található (a címet sajnos nem tudom), távol a forgalomtól. Ám amíg a felkapottabb helyeken levő butikok, szalonok árleszállításokkal próbálják magukat életben tartani, és még így is konganak az ürességtől, ez az üzlet mindig tele van vevőkkel. A titok: minden eladó őszintén kedves, segítőkész, és az éppen nem vásárló vevő is kap valami apró ajándékot. Aki vásárol, az pedig nem távozik ajándék ing vagy nyakkendő nélkül.
S mint tudjuk, a gesztus számít, még akkor is, ha mindez be van építve az árakba. Ha a vevő úgy érzi, ő itt jól járt, vele jól bántak, néhány perce kellemesen telt, vissza fog menni még a legeldugottabb helyre is.
Tavaly súlyos összegeket költöttem egy marketing-guru kurzusaira, mégis egy mezei okj-s vizsgaelnök fülembe súgott tanácsán világosodtam meg. Manapság az embereknek - úgy nagy általánosságban - alig, vagy egyáltalán nincs szükségük szolgáltatásra, termékre. Amire szükségük van ebben a depressziós világban, az a jó érzés. Ezért mennek be, és fizetnek valahol. Ráébredtem, hogy evvel én is így vagyok.
Épülő lakásomhoz fa harmonikaajtókat rendeltem. A gyártó munkatársa decemberben felmérte a terepet, és úgy beszéltük meg, hogy két héttel a lehetséges beszerelési időpont előtt szólok, hogy legyen idejük legyártani. Ez egy zárt építkezés, nem lehet akármikor bevonulni, így a bútorasztalossal és az építésvezetővel is egyeztetett időpont előtt nem is kettő, hanem három héttel tájékoztattam a Hanol Kft. cégvezetőjét. Tudomásom szerint ilyen ajtókkal elérhető közelségben csak ő foglalkozik. Hosszasan keresgélt valami papírok között, mondta, hogy nem káptalan a feje, én megértően nyugtattam, hogy persze, biztos sok a megrendelés. Erre ő, hogy sajnos nem, a válság ide is begyűrűzött. Majd mikor rábukkant a megrendelőlapra (mely semmilyen határidő-vonatkozást nem tartalmaz), gyakorlatilag leteremtett a telefonban, hogy képzelem, hogy csak most szólok, és vegyem tudomásul, hogy náluk egy hónap az átfutás. Hivatkoztam a kollégával megbeszéltekre, és arra is, hogy még januárban is ugyanebben maradtunk evvel az úrral, akkor se szólt, hogy nem két hét... Ő nem hiszi, hogy a munkatársa ilyet mondott! Kérdeztem, akkor ezek szerint én hazudok? Nem tudja, de az ajtók március 3. előtt nem lesznek készen. Kifakadtam, hogy persze másfél évvel ezelőtt, amikor először érdeklődtem nála, nagyon kedves volt hozzám, mint potenciális vevőhöz. Most, hogy már zsebében van a kétszázezer forintos előlegem, nyeregben érzi magát, és elvárja, hogy én könyörögjek a többi érintetnél újabb időpontért, ahelyett, hogy tenyerén hordozná a meglevő kevés vevőt. Mert itt nyilván nem a gyártási kapacitás hiányáról van szó, ha alig van megrendelés. És vegye tudomásul, hogy soha senkinek nem fogom ajánlani, valamint nem tudhatja, mikor veszek még lakást a jövőben, de őt messzire el fogom kerülni. A válasz arrogáns: ő nem tud kibújni a bőréből. Az én véleményemet már csak ide írom: akkor megérdemli, hogy elsodorja a válság.
Mostanában gyakran megfordulok egy kínai orvosi rendelőben, a Hegedűs Gyula utcában. Egy professzor-házaspár dolgozik itt váltott műszakban. A hatalmas szobában tizenkét ágy áll elfüggönyözve egymástól. Az épp rendelő orvos ezek között szaladgál, hol köpölyözőcsészét kell cserélni, hol akupunktúrás tűket berakni, hol kifutni a folyosóra valakinek gyógyszert adni, megállás nélkül sürgölődik, nálunk már 19 éve. Mégis, van ideje és figyelme arra, hogy megkérdezze a kezelés alatt, fáj-e, ha nagyon, akkor inkább alternatív pontokba helyezi át a tűket (és nem mondja azt, hogy "az nem fájhat!"), kedvesen betakarja a beteget, a hatóidő egy órájára jó pihenést kíván, megcirógatja a szorongók karját (mert észreveszi, ki szorong), a kezelés végén ugyanez és még néhány megértő szó... Alázat. Nem tudom, milyen lesz a kezeléssorozat hatása, de azt tudom, hogy jó érzéssel jövök ide, s jó érzéssel távozom. Az előre tervezettnél pedig többet, még akupresszúrás masszázst is igénybe fogok venni.
Nemrég olvastam egy öltönyboltról. Egy kis mellékutcában található (a címet sajnos nem tudom), távol a forgalomtól. Ám amíg a felkapottabb helyeken levő butikok, szalonok árleszállításokkal próbálják magukat életben tartani, és még így is konganak az ürességtől, ez az üzlet mindig tele van vevőkkel. A titok: minden eladó őszintén kedves, segítőkész, és az éppen nem vásárló vevő is kap valami apró ajándékot. Aki vásárol, az pedig nem távozik ajándék ing vagy nyakkendő nélkül.
S mint tudjuk, a gesztus számít, még akkor is, ha mindez be van építve az árakba. Ha a vevő úgy érzi, ő itt jól járt, vele jól bántak, néhány perce kellemesen telt, vissza fog menni még a legeldugottabb helyre is.
Tavaly súlyos összegeket költöttem egy marketing-guru kurzusaira, mégis egy mezei okj-s vizsgaelnök fülembe súgott tanácsán világosodtam meg. Manapság az embereknek - úgy nagy általánosságban - alig, vagy egyáltalán nincs szükségük szolgáltatásra, termékre. Amire szükségük van ebben a depressziós világban, az a jó érzés. Ezért mennek be, és fizetnek valahol. Ráébredtem, hogy evvel én is így vagyok.
2010. február 17., szerda
Marvin és a gumikacsák
Ma belebotlottam a 21 évvel ezelőtti kedvesembe. Szó szerint, ugyanis majdnem nekimentem a Szent István körúton, ahol a családjával kirakatokat nézegetett. Nem ismert meg, úgyhogy simán továbbmentem. Iszonyatosan öreg lett! Tizenöttel idősebb, de mintha harminccal lenne. Én pedig... :)
Holnap leszek 43.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)