Álomfejtés

Mivel a jelenlegivel tönkre mentünk, egy másik, kisebb, olcsóbb üzlethelyiségbe költözünk. Időben talán némi szünettel... Családiházból kialakított üzlethelyiségek, az udvarról nyíló első "szoba" egy másik üzleté, abból nyílik - egy hatvanasévek-beli bútorkárpittal elválasztott ajtónyíláson át - egy kb. 10 nm-es kis szoba, abból pedig ajtóval egy kb. ugyanekkora kamra. Ócska, málló falak, egy kis kirakat-ablak az utca felé. Valami árut pakolunk a földre, trafik-ajándékbolt leszünk, vagy hasonló, nem világos, csak mostaniból átpakolt ajándéktárgyakból gondolom. Berendezésre úgy látszik, nem telik. És a mostaniból se vittük át, nem tudom, miért

Következő kép. Nyitóparti az udvaron. (Innen nézve vicces, hogy egy ilyen kis kócerájnak...). Camino-sok, régi vevők, ismerősök álldogálnak üdítőkkel a kezükben.

Következő kép. Mindkét helyiség a miénk, valami klubszerű házilagos kivitelben, szaporodó számban barátok, ismerősök járnak ide többnyire, meleg hangulat, meghittség.

Úgy ébredtem, hogy rosszat álmodtam, aztán kezdett kitisztulni a kép, de a jelentése nem. N. aztán meg is fejtette, szerinte egyszerű:

A sznobériámmal van baj megint. Nem kellett volna ennyit költeni az üzlet kialakítására, neki meg nem kellett volna engednie a konfliktuskerülésével. Akik a kirakatot bámulják, s megjegyzik, hogy milyen szép kis bolt, jobbára nem jönnek be, s akik mégis, azok körülnéznek, és nem jönnek vissza. A zsákmányösztönön túl ez is oka annak, hogy amikor dobozok között, zárva táblánál, kupiban vagyunk, be akarnak jönni.

Hát igen, de ő nem is akart üzletet, nem akart semmit csinálni, nem voltak céljai, nem lett volna hiteles ráhallgatnom.

Azon is el kell gondolkodnom, hogy miért ambíciótlan, passzív társ jut nekem? Hogy csak én akarok valamit, a másik fél semmit, de még csak saját elképzelései, tervei sincsenek, ezért én húzom valamerre a dolgokat, s aztán lehet engem hibáztatni. Valamint hogy én akarok mindig máshová tartozni, mint ahová tartoznom adatik. Az egyetlen igaz otthonom elveszítésének ismétlődése....

Bizarr

... hogy a milliomos maffiavezér és a sikeres, "bármihez nyúl, arannyá válik" vállalkozónő (Bp.-Toronto) is nekem sírja el boldogtalanságát, szerencsétlen életét, kudarcait. Senki nem érdekli őket, senkire nem figyelnek, valójában önmagukra sem, bár önmaguk körül forognak. Egyikük mazochista, másikuk hedonista, mindkettőjük szeretetlenségben sérült egoista, és - bár egyikük buddhistának vallja magát - hitük nincsen. ..Én támogassam, szeressem őket, a bolt és az életem összeomlása közepette!
Boltszomszédom egyik nap berohan dicsekedve, hogy a bevételét csak rendőrhaverok segítségével meri a garázsig elvinni, másik nap a vállamon zokog az anyja, az ex-e, a nem tudom még kik hálátlansága,  szeretetlensége miatt.
Kiváló tükrök. Az előítéleteimet, az irigységemet, a félelmeimet kell legyőznöm. Egyszóval az egómat. Feltétel nélküli szeretet... már megint, még mindig. Szép feladat. Hálás vagyok, hogy megkaptam. Magamról, s a világról is sokat tanulok. S ha nem is teljesítek kiválóan, azért sok tapasztalattal, felismeréssel gazdagodom.

Hályog a szemünkön

Kedvenc Maffiavezérem meg van róla győződve, hogy Jó és Boldog vagyok. Valamint hogy irigylésre méltóan közvetlen kapcsolatban állok a Mindenhatóval, és minden rendben van az életemben, a néhány problémás apróságnak kizárólag külső, megváltozhatatlan okai vannak - nem csak rajtam kívül állóak, de feltétlenül rajta is, úgymint például genetika ill. hogy milyen családba születik az ember. Az ellenséges külvilág... Amelyik egyébként őt üldözi igazán, hajszolja, ingatja vagyonát, elveszi örömeit. Gondja közel s távol csak neki van.

Míg ő ezt gondolja, ezt akarja látni, addig az egyiptomi hét csapás vonul át az életemen. Az utcán kiabálok vele, a boltban a fiával... és csupa jó, boldog segélykiáltással jelzem a világnak, hogy mennyire jó és boldog vagyok. No és hogy milyen közel állok Istenhez. 

A Helyi Maffiavezér önmagát sem látja, így másokat és a körötte levő világot sem. Tehát engem sem. Kényszeresen félti és védi a szemét, ha nem nézne ki ostobán, a napszemüvegén is napszemüveget viselne. A hályogtól különösen fél. Pedig már most is viseli.

Gengszterek, despoták, diktátorok sérült lelkének anatómiai analízisével mostanra már elég jól boldogulok.Gyanítom, pont ugyanazokat az ego-játszmákat játszák, mint mi a sérült lelkünkkel, csak nagyobb a játékterük, többet tudnak ártani. Ahogy hatalmánál fogva többet tud használni valaki, ha felnőtt ember. Ha FELNŐTT a hatalomhoz. 

Az Út folytatódik...

Egyik este kértem az Univerzumot, hogy mutassa meg a javítás lehetőségét, mert nincs ez így rendben. Nem teljesítettem a feladatomat.

Másnap megkaptam az új esélyt.

"Kérjetek és megadatik."

Bár mindig el tudnám hinni. S ha már megkaptam, ne rontsam el ismét...

Önámítás 2.

A szemmel látható, kézzel fogható valóságnak, a szörnyűségeknek hátat fordítani nem pozitív gondolkodás, hanem önámítás. Pozitív gondolkodás a valósággal való szembenézés, a kételyek, ellentmondások, akár a szörnyűségek felvállalása is, az ezekkel együtt való egyensúlyra törekvés.

Hiszen az élet szép. A valóság adja a színeit, illatait, formáit. Az önámítástól csak  langyos, unalmas pocsolya.


… Na igen, de evvel a sok szembenézéssel nekem meg túl izgalmas. Hol lehetne az önámítás és a szembenézés között egyensúlyt, egy csöppnyi nyugalmat lelni? 

Önámítás 1.

Az, hogy mennyire lesz sikeres egy maffiózó, diktátor vagy despota, azon múlik, milyen jól sajátítja el az önámítás (egyúttal a mások ámításának) képességét. A tökéletes repedésmentesség: a nyugodt álmok, fizikai egészség, kiegyensúlyozott magatartás jelzi, hogy az álarc teljesen szervesült.

Ugyanevvel a hárítási technikával él a sikeres alattvaló is. Ám míg az előbbi az agresszióját kifelé fordítja, addig az alattvaló önmaga ellen.

Ezek tankönyvszerű példák. Tökéletes talán nincsen sem egyik, sem másik oldalon.

A kevésbé tökéletes is pusztítóan veszélyes tud lenni.

E két rabságból a gyógyulást a felvállalt szabadság hozhatja, a kétségek elviselt ambivalenciája.

Én meg mindjárt hátast dobok a saját okosságomtól... csak hát olykor kiderül, hogy itt-ott én is ámítom magam. Igaz hagyom, hogy legalább utóbb kiderüljön.

Egy "caminós" idézet

A Tejút alatti úton...

"A fény harcosa, abban a pillanatban, hogy elindul rajta, felismeri az Ösvényt. Minden kő, minden kanyar üdvrivalgással köszönti. Azonossá válik a hegyekkel és a patakokkal, a saját lelkét látja a növényekben, állatokban és a mező madaraiban. Aztán elfogadva az Isten és Isten Jeleinek segítségét, engedi, hogy Személyes Története elvezesse a feladatokhoz, amelyeket az élet tartogat a számára." (Coelho)

Persze ez az egész életre igaz, de az Útnak mottója is lehetne.

Hálaadás

Nem az amerikai Thanksgiving Day. Csak egy magyar pénteki nap, a tegnapi.

Délelőtt agonizáltam a boltban, mert nem volt vevő, de még a kirakat előtt se állt meg senki. És napok óta megint vevők nélkül állok bent. Egy órakor azt írtam szkájpon, hogy minden jel arra mutat, januárban ki se kell nyitni, én az ilyet megérzem, ahogy a munkaviszonyaim végét is éreztem, és semmilyen jel nem mutat afelé, hogy ki kell nyitni. Nincs ránk szükség.

Pörgettem magamban a finisterre-i és barcelonai jeleket, és a választ, amit szeptember végén itthon kaptam:

http://marvingalaxisa.blogspot.com/2011/10/kerdezek-felel.html

Gondolatban a vállamat vonogattam. Szép, szép, tovább kell csinálni, de hogyan és miből?

Kettő tájban megláttam a kislány édesapját az utcán, egyedül, épp leparkolt egy ócska autóval a Visegrádi-Csanády sarkán. Odaléptem.

Felbátorodásom oka egy múlt heti beszélgetés volt, amikor a gyerek kereste a bolt előtt a Mandula kutyát, s én szabadkoztam, amiért nincs ott, mire a férfi annyit mondott, hogy "nem baj, mi mindig annak örülünk, ami van". Követésre méltó szemlélet.

Szóval megszólítottam pénteken, avval, hogy ha lesz valamikor öt perce, és nálam nem lát senkit, jöjjön be, mondani akarok valamit. Csodálkozva de nyitottan nézett rám, hát hozzátettem, hogy a lányáról álmodtam. (Elvégre álmodni mindenki szokott, ez még nem ok a máglyahalálra. Sugallatról, látomásról meg idegen előtt jobb hallgatni.) Elnyomta a cigarettáját, és nyomban bejött.

Értette és őszintén köszönte a megerősítést. Aztán tovább kellett szaladnia, búcsúzóul még azt mondta, szívesen visszajönne beszélgetni. Egész délután nyüzsgés volt a boltban, és később láttam ahogy visszatér, a kirakatból int, hogy majd máskor, amikor nem lesz bent senki. Mindenesetre ő  nem volt vevőm, s a hírek szerint szegények, tehát nem is lesz.

Később egy törzsvevő az orvosa és annak asszisztense számára kért ajándék-teaötletet, hálát akart adni életmentő, kedves bánásmódjukért. Erről jutott eszembe a reggel beérkezett, még ki se bontott, sose látott-szagolt-kóstolt, létezésünk óta először katalógusból rendelt gyümölcstea, aHálaadás. Együtt nyitottuk fel. Először az illata bűvölt el, majd elámultunk a tea szépségén. Hatalmas datolya, füge, áfonya, alma, sütőtök, mandula, kardamom és fahéjdarabok gurultak elénk! Egyszerre derült fel az arcunk, felkiáltottunk, és csak a pult akadályozta meg, hogy egymás nyakába ugorjunk. Szép, üvegablakos dobozt választottunk hozzá. Szárnyaló kedvvel zártuk le őket. Aztán megkérdezte, hogy neki is ajánlom-e a Lóri caminós könyvét, hát persze, hiszen 15-95 év között minden materialistának és nem materialistának ajánlanám. Megvette az utolsót, aztán kihúzott egy idézetet a kaspóból, és egy szavát se értette, hiába magyaráztam. Ekkor felrémlett, hogy egyszer mintha mesélt volna a diszlexiájáról, de biztos nem vagyok benne, a könyvet meg már kifizette, nem szóltam.

Mindenesetre az események sodrától fellelkesülve átszaladtam mindkét szomszédomhoz, elmeséltem mindent, ami tán nem volt jó ötlet, mert nem igazán spirituálisak, csak úgy tesznek néha. Aztán a Kedvenc Maffiavezéremet is behívtam, örvendezve meséltem, hiszen egy része nem is volt neki új, a róla szóló sugallatomat már annak idején, másnap átadtam, és ő bólogatott rá. A mostanihoz két megjegyzése volt: 1. miért is kellett valójában behívnom azt a férfit, mit akartam tőle? ez az apa azért mondta, hogy annak örülnek ami van, mert nekem örült...

2. ő nem szólt volna, nehogy nevetségessé váljék, és pletykának, rossz hírverésnek tegye ki magát.

Hát igen, beteges féltékenység, ami itt épp oly helyénvaló, mint azt állítani, hogy a három királyok meg akarták dugni Máriát. A gyávaság, opportunizmus, megfelelési kényszer, konformizmus viszont bármily meglepő egy maffiózótól, számomra nem új felismerés.

A nap csodái azonban eggyel szaporodtak, amikor valahogy felmerült, hogy nem szereti magát. Erre is bólintott, és hozzátette, mit szeretne magán, hiszen én is tudom, milyen. No hát eddig mindent hárított. Nincs kétségem, hogy ezután is így lesz, de azért vannak pillanatok- nem ez az egy, hanem több is -, amikor felülemelkedik önmagán. Bizony, bizony, hamarosan elkezd ébredni. Egy élet, két élet... az Univerzumnak van ideje.

Késődélután megérkezett egy zarándoktársam, A., aki reggel egy becsomagolandó ajándék-listával lepett meg a facebook-oldalunkon, este egy babaváró családhoz készült vendégségbe. Ezt a nap elvarázsoltságában nem volt érkezésem teljesíteni, ahogy telefonálni is csak terveztem, hogy "caminós csoda" történt és nem akarná-e megváltoztatni az egyik ötletét erre a teára. Csak ekkor fogtam neki a válogatásnak, és közben elmeséltem a korábbi eseményeket, no hát volt kedve váltani. Egy új élet születéséért is lehet hálát adni.

Vele egy időben volt bent egy vevő, aki néhány hete jár be, többnyire beszélgetni, mint vásárolni. Megkedveltem, s úgy tűnt, kölcsönös. Most azt mondta, majd kettesben szeretne kérdezni valamit, s kicsit csalódott volt, hogy erre legközelebb kedden lesz alkalma, de vigasztaltam, hogy hétvégén cseten is kereshet. Azt hittem, valami magánügy, ahogy nemrég a vetéléseit is elmesélte.

A délután eseményei egyértelműen választ jelentettek a délelőtti görcsölésre. Kb. olyat, mint az előző válaszok, mint "az élet, a világmindenség meg minden"-re a "42". Nem pontosan értelmezhető választ, csak az világos, hogy választ. De mit?

Aztán nem keresett a vevőm a hétvégén, pedig én igen, a véleményét kértem a bolt blogjába írt posztomról, hogy szerinte lehet-e ilyet máglyahalál, megkövezés, kiközösítés, a bolt nagyívű elkerülésének veszélye nélkül... Nem válaszolt, pedig járt az fb-n. Hétfőn viszont megkereste Gy-t - tudta hogy ő lesz bent, hétvégén összerakhatta a mozaikokból, hogy a pénz nála van -, egy befektetési ajánlattal. Szóval nem szeretetből járt be hozzánk...

A poszt fogadtatása fura, pedig sokat tipródtam rajta, sokat finomítottam, végül két javaslatra tettem fel fb-re. Sokkal többen olvassák, mint bármit, sokkal kevesebb reakcióval. Mély hallgatás. Parázok, hogy bajt csináltam.

Hit, bizalom, hit, bizalom, hit, bizalom...

(Ezt a posztot szombattól hétfőig írtam, nyögve-nyelve, néha émelygéssel, szédüléssel, hidegrázással küszködve. )

Deja vu

Csodás november, kávé-süti a teraszon... Közben azon gondolkodom, hogy miért tüntetnek azok a rendszer ellen, akik tavaly erre a rendszerre szavaztak? (Minden rendszerben becsapva érzik magukat azok, akik a szép ígéretekre szavaznak.)

És mi értelme már megint, húsz éve újra meg újra valami ellen tüntetni? Nem lehetne végre valami mellett, kész konstruktív tervekkel kiállni? Miért mindig valami ellen, s leginkább egymás ellen? Oly fölösleges, hiszen a hatalmon levők ego-védelmi mechanizmusai erősek, nem engedik be a tudatukba az infót... és a másik oldal se különb, ahogy ez szerepcserénél bebizonyosodik. Ezt a mókuskereket mi hajtjuk, a felelősség a miénk.

Szép napsütéses november...